Másodikként Didier Cuche indult az első futamban. Amikor első Junior VB-jén indult (1993), Hirscher valószínűleg épp a nagycsoportról álmodozott az óvodában. Két olyan alapvető különbség van köztük, amit feltétlenül figyelembe kell venni:

• Közel egyforma magasságuk mellett Cuche cirka tizenöt kilóval nehezebb, és a súlykülönbség nem a sörhasban keresendő. Cuche az egyébként elég komoly testfelépítésű alpesi síelők közül is kitűnik brutálisan erős fizikumával, és ez nyilvánvalóan befolyással van a sítechnikájára is.
• Egy alpesi versenyzőnek 14 éves korára sítechnikai szempontból 90%-ban késznek illik lennie. Tehát a sítechnikai alapjai eddigre nagyjából megvannak, onnantól kezdve már a speciális képzés és a széles körű alkalmazás időszaka kezdődik el. Hirscher 2003-ban volt tizennégy éves, Cuche 1988-ban. Ez azért érdekes, mert a sítechnika drámai változása kettejük között következett be (1989-ben még Ingemar Stenmark nyert világkupafutamot óriás-műlesiklásban). Azaz Cuche gyermekkorában megtanult alaptechnikája egy másik sítechnikai világban gyökerezik.

1.

Cuche mozgásáról egy laikus megfigyelő is látja, hogy folyamatosan viszonylag meglehetősen nagy izomtónusok vannak a felsőtestében. A kapu felé közeledve a bal kar viszonylag nyitott pozícióban van, ezzel együtt a terhelési helyzetek megfelelőnek tűnnek.

A kapu mellett elhaladva kicsit lazít a felsőtest tónusán, feljebb és hátrébb kerül, és ez elég is ahhoz, hogy elinduljon az élváltás. A felemelkedés elindulása után viszont a vállával azonnal az új kanyar irányába törekszik.

A váll völgy felé indítása azonban törvényszerűen a csípő völgy felé való elmozdulásával jár együtt, ez pedig lelassítja az élváltást. Ilyen elmozdulást csak úgy lehet létrehozni, hogy valamilyen támasztékunk van, vagy egy ugyanakkora tömeget az ellenkező irányba mozdítunk, vagy a kettő együtt teljesül. Jelen esetben az történik, hogy a kikormányzásban Cuche elkezd testsúlyt helyezni az ívbelső lábára, és arra támaszkodik a vállal való induláshoz. Így viszont a hegyléc már lapjára fut, míg a völgyléc élén marad, tehát egy kis lépéssel a völgylécet azonos élszögre kell igazítania.

A vállal az új kanyar irányába való törekvés hatására a test viszonylag elöl esik át a léc felett, és ez úgy változtatja meg a nyomatékok egyensúlyát, hogy a testben elindul egy forgás, ami segít az új irányba igazítani a léceket. A forgás közben önmagához képest ellazult állapotban repül, de az elöl történt élváltás miatt kifejezetten hátul történik a talajfogás (bár ez az ő fizikumával nem különösebben probléma).

A bekormányzásban Hirscherhez hasonlóan ő is az ívbelső lábbal kezdi el vezetni az új kanyart, de a kapu előtt már az addig magasan tartott ívkülső kar előre zár, és ezzel a terhelés át is kerül az ívkülső lécre.

Összefoglalva:

• Az élváltást a törzsizmok kis lazításával indítja.
• Rögtön utána a hegylécre átterhelve a vállat az új kanyar felé indítja, amitől különböző élszögek alakulnak ki.
• Egy kis lépéssel kialakítja a völgyléc helyes élszögét.
• Az előre való törekvés hatására elindult forgást segíti a könnyed tartással: azaz két lazítás volt a kanyar során: az élváltás elindításakor, amit egy erőfeszítés követett, majd a forgás alatt.
• A belső léc dominanciájával indítja az ívet, de a kapu mellett már az ívkülsőt terheli.

2.

Ebben a kanyarban is azt figyelhetjük meg, hogy viszonylag nyitott karral megy el a kapu mellett, és ennek is köszönhetően ebben a kanyarban szinte végig a belső sílécen van a nagyobb terhelés, csak a kaput elhagyva egyenlítődik ki.

A kaput elhagyva azonnal nyílnak a karok, jelezve, hogy csökkenti a felsőtest izomtónusát, és elindítja az élváltást. Amint kicsit feljebb került a törzs, és csökkenni kezd a jobb térd térdszöge, azonnal elindítja a felsőtestét a következő kanyart irányába. Most nem lép át a hegysíre, tehát a váll völgy felé indítása lelassítja a csípő átesését. Így a lécek még felfelé mennek, míg a váll már az új irány felé törekszik. Érzi, hogy késik az élváltás, ezért viszonylag magas pozícióban a térdével próbálja meg siettetni az élváltást, de csak egy zártabb lécvezetésű, x-lábas pozíciót ér el vele.

A váll előretörekvése miatt most is elindul egy kis forgás, amiből az ívkülső lábbal veszi fel a terhelést. Nagy élszögre van szükség (itt ment Hirscher egy lábon ugyanezért). Ő ezt mindkét karral kifelé törekedve éri el, ugyanis ennek ellensúlyaként a csípő intenzíven bekerül a kanyar közepére. Ez azzal jár, hogy az ívbelső léc kisebb élszöget kap.

Összefoglalva:

• Hasonlóan bravúros megoldás láthatunk, mint Hirschernél, de ehhez szükség van Cuche fizikumára.
• A vállal való erőszakos törekvés lelassítja az élváltást, és kiszolgáltatott helyzetet eredményez.

3.

Cuche az új kanyar középpontja felé beesett válltengellyel érkezik (jobb karja alacsonyan van, bal karja magasan), a terhelés főleg a belső lábon van. Mivel a kapu mellett szokásához híven nem zár le az ívkülső karjával, a terhelés többsége marad is a belső lábon, erre utal az ívkülső láb elmaradása is (hoké).

A kikormányzásból a menetiránnyal szembeni, frontális válltengellyel jön ki, és egy darabig így is utazik (emlékeztetőül: Hirschernek itt már kifelé nyitott volt a válla, a bal oldalt hátrahagyta).

Az élváltás során aztán nála is kinyílik a váll, a bal oldal elmarad, a fej az ívkülső léc csőre felé néz. Amikor a terhelések elkezdenek kialakulni, az ívkülső (jobb) kar előre törekszik.

4.

Felesleges lenne a képernyőt pazarolni: amit leírtam Hirschernél, lényegében itt is igaz. A fizika nagy úr: a kompressziós lendületet pedig alapvetően az síelőre ható erők szabályozzák, itt sokkal kisebb az egyéni mozgásformák megválasztásának szabadsága.

Különbségek persze vannak, de a sokkal kötöttebb Cuche-nek is könnyedén hátrafelé mozdul a bal karja, mert ha nem így lenne, nem tudna a csípő laposan átesni a lécek felett. A tiszta élváltáshoz a súlypontnak a kötés mögött kell átesni, és ha a bal vállát a szokásos módon elöl tartaná, a kötés fölött (vagy még előrébb) esne át. És ha így tenne, nem a térd körül fordulna át a comb, hanem a sílécekkel együtt az egész test forgásba jönne. A sodródás pedig lassabb, mint az élen való siklás: egyértelmű, hogy mit kell tennie.

Viszont érdekes megfigyelni, hogy míg Hirscher az ívkülső kar előrezárásával és ezzel együtt az ívbelső hasizmok hatására felfelé húzott térddel alakítja ki az élszöget és juttatja a terhelést az ívkülső lécre, addig Cuche a kanyarból való kifordulással teszi ezt, aminek hatására a csípő bekerül a kanyar közepére. Ennek hatására Cuche-nél nagyobb harántterpeszt (hoké) figyelhetünk meg.

5.

Megszoktuk már Cuche-től, hogy a terhelésnek az ívkülső karral való szabályozása helyett rendkívül erős törzsizmait szokta alkalmazni. Ez a kifelé nyitott tartás most azonban megbosszulta magát, a kapuból kijövet egy erős harántterpeszből kell élt váltania, ami láthatóan nem megy simán, újra lépéssel kell megigazítani az ívkülső léc élszögét.

A kapuhoz közeledve először ő is az ívkülső léc élszögének növelésével próbálkozik. A kikormányzás végére viszont nem sikerül rendezni a sorokat, hátra és mélyre kerül, kénytelen elvenni az ívbelső léc élét, és arról erőteljesen elrugaszkodva elindítani az élváltást (Hirscher is élt valamennyire ezzel a megoldással ugyanitt, de nem ennyire határozottan).

Ebből a helyzetből mindenképpen hátul fog élt váltani, és ez csak akkor lehet sikeres, ha szokásával ellentétben elhagyja az ívkülső vállát. Az erős hátsó helyzet miatt a lécek kicsit ki is ugranak alóla. A kanyart meglehetősen hátul viszi végig, és az ívbelsőről nem igazán sikerül átvinnie a terhelést az ívkülső lécre, ez azonban a hozzá hasonló erős testfelépítésű versenyzőknél nem szokott gondot okozni: ő sem jön zavarba.

A következő kapura viszonylag sok teret kell nyerni, mert kicsit alacsonyra kerül. A kapu mellett elhaladva minden erejével elkezd támadni a kanyar belseje felé: ez látható jobb kar hátralendülésén, a bal kar behajlásán (emlékezzünk, hogy Cuche többnyire mereven nyújtott ívkülső karral síel), a jobb lábbal történő lépésen a hegy felé, és ezeknek megfelelően a váll és a felsőtest kiegyenesedésén. Mindezek miatt a kanyar sugara intenzíven lerövidül a kikormányzás végére (az angol szaknyelv ezt hívja fishhook-nak), a következő kapu fölé célozva az irányt. Ez akkora repítőerőt ad a lécekre, hogy elkezdenek kiszakadni. Ugyanakkor a rendkívül rövid sugárral kényszerített lécek segítenek elindítani az élváltást. A testhez képest rendkívül felgyorsulnak oldalirányba, ki is ugranak. Cuche megpróbál elöl maradni, amitől elindul a forgás, amire szükség is van, hogy a megfelelő irányba kerüljenek a lécek.

A kék kapu mellett elhaladva lecsúszik az ívkülső sí, és ez igencsak megnehezíti az élváltást: a lecsúszó síléc sodródása egyrészt elég sok erőt nyel el, ami hiányozni fog az élváltás elindításához, másrészt a támasztó láb lejjebb kerül, tehát a kevesebb rendelkezésre álló erővel nagyobb alátámasztást kellene legyőzni. A lecsúszott jobb láb mellézárását kísérő lendítést használja ki a forgás beindításához, de így nagy sodródással és erős hokéval érezik a kapu mellé.

6.

Szép, nyugodt kanyart láthatunk Cuche-től.

A kaput elhagyva a nyugodt felemelkedést a törzs tónusának kis csökkentésével indítja (ez főleg a félköríven elinduló botfelkészítésből látható a bal karban). Nyoma sincs kapkodásnak, sőt majdnem láthatunk egy bottűzést is (ez azért erős túlzás lenne az alaptartásban mindig kicsit merev Cuche részéről). A felsőtest ezzel együtt most is a következő kanyar felé törekszik, ami miatt a csípő viszont a hegy felőli oldalon marad, lassítva az élváltást.

Ezzel együtt hamar átesik, és a bekormányzás már a belső lécet terhelve indul el. Az apró élváltási hiba miatt a csípő- és a válltengely is lejt a kanyar közepe felé, így nem optimális a test helyzete az ívkülső terhelése szempontjából. Feltehetően ez az oka annak, hogy az ívbelső térd a test középpontja felé billen. Ez akkor szokott megjelenni, ha a szükséges dőlésszöghöz képest kevés a repítőerő: így a belső láb alátámasztja az egyensúlyt, míg az ívkülső fokozott élszöget tud tartani. Amint elindul a kanyar, felébrednek a megfelelő erők, és a bal térdét a megfelelő helyre tudja igazítani.

7.

A következő kapuhoz közeledve Cuche-t is magas, nyugodt pozícióban találjuk. (Ugyan nem a vizsgált kanyarhoz tartozik, de a felvétel elején egy kis lépést láthatunk, amelyet egy felesleges sodródás követ. Ezt az előzte meg, hogy a felsőtest erős izomtónusával törekedett a kanyar középpontja felé, ami miatt a csípője viszont a a rossz oldalon maradt. Ezt korrigálta a lépéssel.)

A kapu mellett elhaladva most is egy botfelkészítést látunk, amelyet egy hasonló bottűzésszerű mozdulat követ. Az élváltás a leendő ívbelső lábon történik meg, és a teljes felsőtest az új kanyar belseje felé törekszik. A jobb (ívkülső) oldal meglehetősen hátul marad, erős hoké alakul ki, a kar is hátul utazik. A kapu mellé érve a bal kar elkezd felfelé (és előre) mozogni magastartás felé, hogy a kapu mellett már előre tudjon támadni, terhelést téve az ívkülső lécre (hátulról és alacsony pozícióból csak csavaró hatása lesz a karnak, de nem segít összezárni az ívkülső mellkasi és az ívbelső hasi izmokat). Azonban ez a mozdulat már későnek tűnik, a kar támadása nem történik meg a kapu mellett, érzésem szerint elkésik a másik kapuhoz képest.

8.

A kapu mellett most zárt tartásban jön el Cuche, az ívkülső karja most majdnem teljesen maga előtt van.

A kapu mellett elhaladva azonnal oldja a tónusokat, mindkét karja nyílik és elindul hátrafelé. Az élváltás mégsem indul el, hanem vár egy kicsit: ennek egyértelműen nyomvonal-választási oka lehet. Ugyanakkor ez a pillanatnyi várakozás azt jelenti, hogy az optimális erőhatások már nincsenek meg, új lendületet kell szerezni az élváltás megindításához. Ehhez páros karral végez karlendítést, de mivel ez nem hat oldalra, kénytelen ráterhelni az ívbelső (bal) lábára, és azzal megindítani a súlypontját oldalra. Ezután természetesen a bal lábát mellé kell igazítania a megfelelő élszög érdekében.

Tanulságos megfigyeleni a következő kanyart, hogy lássuk, mi történik, ha az erőhatások az optimális időben rendelkezésre állnak.

Ekkor a jobb karjával bottűzésszerűen indítja a kanyart. Ennek és a vele együtt hátramozgó bal karnak a hatására lazul a hasizomtónus, a test egész könnyedén elkezd átesni a léc fölött. Az élváltás villámgyorsan megtörténik az ívkülső (leendő ívbelső, azaz a jobb) láb felett. Amíg az ívbelső láb elkezdi a kanyart a bal kar hátul és magasan várakozik, a válltengely kifelé néz a kanyarból. A terhelések megérkezésekor az ívbelső térd elkezd behajlani együttműködve a hasizmokkal (a törzs egyre jobban előre kerül). A bal kar hullámzása mutatja a terhelés ívkülső sílécen való szabályozását. A kar ezzel együtt magasan marad, hogy legyen még tartaléka a szükséges időpontban további terhelés-szabályozásra (ez természetesen a hasizmokon keresztül történik meg). A kapu mellett elhaladva aztán a bal kar erőteljesen előre támad, növelve a terhelést az ívkülső sílécen.

Összefoglalva:

Cuche elsősorban a meredek, nagyobb kihívásokat jelentő szakaszokon van előnyben, a leheletfinom megoldások nem az erősségei. Ezzel együtt időnként egészen modern megoldásokat is alkalmaz, ami különösen elismerésre méltó, hogy pont az ilyenkor fontos sztereotípiákat egészen másként tanulta gyerekkorában. Kiélezett helyzetekben persze inkább a mélyről jövő sémák kerülnek elő, de ezeket a hátrányokat kiegyenlíti a fizikai erő.