CímlapAnders Bardal › Schliri kalandja a szigszalaggal

Schliri kalandja a szigszalaggal

Anders BardalSíugrás, Ausztria – A tauplitzi  kétfordulós verseny első sorozatában az japán Ito Daiki ugrotta a legnagyobbat, 209 métert, aki délelőtt is a legmesszebbre szállt (212), de a szélkompenzáció miatt akkor meg kellett elégednie a negyedik hellyel. Mögötte az osztrák Gregor Schlierenzauer volt a második és Bardal a harmadik, megelőzve világcsúcstartó honfitársát, Johan Remen Evensent, míg a délelőtti győztes Kranjec ezúttal az ötödik helyről várta a folytatást, tízpontos hátrányból. 

Az összetett világkupában vezető osztrák Andreas Kofler pedig 174 és fél méterrel csak a 27. volt, s a második sorozatban sem sikerült javítania (154.5), „köszönhetően" a hátszélnek. Amikor Kranjec sorra került, akkor a lengyel Kamil Stoch állt az élen (ő a második sorozatban 181.5 métert ugrott), s mivel a szlovén csak 166 és félig jutott, ezzel nemhogy a vezetést nem vette át, de még Morgenstern is megelőzte. Evensen is csupán 160 és félig repült, így ő még az első tízbe sem tudott beférkőzni. Bardal pedig 183 és féllel átvette a vezetést. 
Schlierenzauerre viszont percekig várni kellett, mert elromlott a cipzárja, amelyet előbb biztosítótűvel próbáltak rögzíteni, majd végül szigszalaggal ragasztották le a ruháját. Ám mint utóbb kiderült, a zsűri már ekkor jelezte, hogy így nem fogadja el a ruházatát és kizárják a versenyből. Ő azonban erről akkor még mit sem tudott – legfeljebb sejtett –, és 186 méterrel élre állt. 

Ráadásul Ito is csak 171 és felet teljesített, azaz még Bardalt sem előzte meg. De ennek már Schlierenzauer sem örült, hiszen ekkorra közölték vele a rossz hírt: hiába ugrott ekkorát, szabálytalan ruházata miatt kizárták a versenyből. Így Bardal ölébe hullott a győzelem, aki azonban nyilatkozatában azonnal leszögezte, hogy nagyon sajnálja osztrák vetélytársát. De hát hiába, a szabály, az szabály.

SÍUGRÓ-VK, TAUPLITZ (AUSZTRIA)
HS 200
1.Anders Bardal (norvég)364.9 (197.5; 183.5)
2.Ito Daiki (japán)363.3 (209.0; 171.5)
3.Kamil Stoch (lengyel)358.2 (191.5; 181.5)

 

A VILÁGKUPA ÁLLÁSA

1.Andreas Kofler (osztrák)795 pont
2.Gregor Schlierenzauer (osztrák)752 pont
3.Anders Bardal (norvég)749 pont

forrás: Nemzeti Sport

Ha tetszett vagy hasznosnak találtad, légy ismerősünk:

 

vagy oszd meg másokkal is:

 

Hozzászólás a facebookon

Hozzászólások

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Friss tartalom

Friss hozzászólások

Egyenlegem

0 pont

Hirdetés