Murray 23 évesen visszavonul
2012.06.12. | halmosa
Szabad stílusú sí, Kanada - Julia Murray, aki 2011-ben nagy meglepetésre ezüstérmet szerzett síkrosszban a világbajnokságon, pénteken – mindössze 23 évesen – hivatalosan bejelentette a visszavonulását.
A kanadai tehetség jobb térde nem bírta a terhelést, ezért döntött inkább úgy, hogy felhagy a profi síeléssel. Murray-nek a szakemberek fényes jövőt jósoltak, ám ez a sajnálatos sérülés mindent megváltoztatott. Hogy elkerülje a későbbi, súlyosabb baleseteket, inkább már most véget vetett pályafutásának.
Összesen 28 világkupa viadalon állt rajthoz, pódiumon pedig háromszor végzett: kétszer lett harmadik, egyszer pedig a második helyen zárt. 2010-ben már volt egy szalagszakadása, de kisebb csodával rajhoz tudott állni pár héttel később, és fájdalmak között ugyan, de a 12. helyen végzett a vancouveri olimpián.
Egy évvel később ismét megsérült, és ezúttal is a térde bánta. Murray ennek ellenére egy héttel később rajhoz állt, és teljesített egy versenyt – az orvosok beleegyezésével.
„Volt egy MRI, de akkor még nem láttak szakadást” – mondta tavaly decemberben. „Szóval csak csillapították a fájdalmaimat, és egy hét múlva már ismét versenyeztem, de éreztem, hogy nagyon fáj a térdem.”
Az említett verseny után Murray-t alaposabban is kivizsgálták, és megállapították, hogy szalagszakadás van a térdében – a szezon hátralévő részét kihagyta a lány, pár napja pedig hivatalosan is bejelentette visszavonulását.
Murray pályafuta már gyerekkorában elkezdődött, de a síkrosszra csak 2008-ban tért át, addig az alpesi síben próbált meg sikereket elérni.
Julia apja sem volt akárki. Dave Murray tagja volt a kanadaiak híres, az 1970-es és 80-as években szép eredményeket elérő alpesisí-válogatottjának, akiket a „Crazy Canucks” néven szólítottak csak, éppen vakmerőségük miatt.
Az online fogadás piacain már most böngészhet a következő idény legjobbjai között, és a jelenlegi fogadási tippek alapján a férfi alpesi sí világkupa végső győzelmére Marcel Hirscher és Beat Feuz pályázik a legnagyobb eséllyel.
Ha tetszett vagy hasznosnak találtad, légy ismerősünk:
vagy oszd meg másokkal is:

Friss hozzászólások