Címlapnők › Höfl-Riesch megverte Vonnt, Miklós Edit most 40.

Höfl-Riesch megverte Vonnt, Miklós Edit most 40.

Maria Höfl-Riesch St MoritzbanAlpesi sí, Svájc - St. Moritzban szuperkombinációs futammal folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet a német Maria Höfl-Riesch szerezte meg, mindössze három századdal az amerikai Lindsey Vonn és az osztrák Nicole Hosp előtt. Miklós Edit ezúttal a 40. helyen végzett.

Szuper G-ben Vonn volt a leggyorsabb, azonban csak 23 századdal előzte meg a műlesiklás olimpiai bajnokát, Höfl-Riescht. A harmadik osztrák Anna Fenningernek már 68 század volt a hátránya, de rajtuk kívül még négyen tudtak egy másodpercen belülre kerülni Vonnhoz képest.

Amikor a műlesiklás során az olasz Francesca Marsaglia személyében az első ilyen versenyző sorra került, akkor Hosp állt az élen, aki a legjobb szlalomos időt érte el (de az első futamban csak a 28. helyen zárt), megelőzve az összetett világkupa második helyén álló szlovén Tina Mazét és a norvég Lotte Smiseth Sejerstedet. 

Az olasznak sem sikerült az élre állnia, sőt visszacsúszott a 9. helyig. Az osztrák Kathrin Zettel is csak ötödikként ért célba, és nem járt jobban az olasz Johanna Schnarf sem. Az osztrák Elisabeth Görgl sem tudott az élre állni, de ő legalább a második helyet át tudta venni, amikor már csak hárman voltak hátra. 

Három osztrák azonban nem állt az élen, mert Fenninger az első tízbe sem tudott bekerülni. Az összetett világkupa címvédője, a német Höfl-Riesch előnye azonban már majd két másodperc volt Hosphoz képest, s bár ennek nagy részét eladta, így is maradt neki 51 század. 

Vonnon volt a sor, aki pénteken meg tudta nyerni a számot, és a szombati szuper G futam során sem akadt legyőzőre. A mesterhármas azonban nem jött össze, mert ha csak minimális különbséggel, három századdal, de Höfl-Riesch lett a győztes.

Pénteki bravúros vk-pontszerzése után ezúttal is ott volt az ötvenkét tagú mezőnyben a magyar Miklós Edit, aki 3.86 másodperces hátránnyal ezúttal a 44. helyen zárta a szuper-G futamot. Ezúttal a szlalomban sem volt annyi kieső, mint pénteken, s a magyar lány végül 8.48-as hátránnyal a 40. helyen végzett.

 

ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI SZUPER KOMBINÁCIÓ
1.Maria Höfl-Riesch (német)2:08.41
2.Lindsey Vonn (amerikai)+0.03
3.Nicole Hosp (osztrák)+0.51
40.Miklós Edit (magyar)+8.48

 

AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA

1.Lindsey Vonn (amerikai)1250 pont
2.Tina Maze (szlovén)813 pont
3.Maria Höfl-Riesch (német)696 pont
...106.Miklós Edit (magyar)1 pont

forrás: Nemzeti Sport

Ha tetszett vagy hasznosnak találtad, légy ismerősünk:

 

vagy oszd meg másokkal is:

 

Hozzászólás a facebookon

Hozzászólások

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Friss tartalom

Friss hozzászólások

Egyenlegem

0 pont

Hirdetés