Miért van kevesebb sulykoló gyakorlás és hibajavítás az oktatásaitokon?
Kívülről nézve úgy látszik, hogy kevesebbet álltok gyakorolva a pályán, kevesebb egyéni hibajavítás van, mintha sokszor csak síelgetnétek. Nem lenne jobb többet javítani és alaposabban begyakorolni az elemeket?
Body
Ennek az oka nem a lustaságunkban gyökerezik. Alapvetően két fontos ok miatt alkalmazzuk ezeket a módszereket:
- A mozgástanulásnak több fázisa is van. Eleinte keresgetjük a megoldást, sok felesleges, hibás megoldást, izommunkát alkalmazunk. Ebben a fázisban nem szabad túl szigorúan gyakorolni egy-egy mozgásformát, mert jó eséllyel a hibás megoldást fogjuk jó alaposan megtanulni. Sokkal hatékonyabb eleinte sokféle oldalról, változatosan keresgetni a helyes megoldásokat. Így hamarabb összeáll a szükséges, széles körű mozgástapasztalat, és nagyobb eséllyel „érezzük” meg a mozgást.
Később, már bizonyos körülmények között nagy eséllyel meg tudjuk síelni a feladatot, bár időnként elveszítjük a fonalat. Ebben az időszakban már hasznos egyre többet gyakorolni, sulykolni a mozgást, mert most már a helyes mozgás fog rögzülni.
- A másik ok tanuláslélektani. A mozgástanulás lényege abban áll, hogy egy tudásunkat meghaladó feladat megoldásához keressük a megoldásokat, és megerősítések alapján eldöntjük, hogy sikeres vagy sikertelen volt-e a próbálkozás. Éppen ezért a mozgástanulás alapvetően kreatív folyamat, és mint ilyennek kifejezetten ellazult, könnyed lelki állapotra van szüksége. A teljesítménykényszer, a túlzott akarat kifejezetten hátrányosan befolyásolja a sikert. Így például az egyenkénti próbálkozás és hibajavítás tipikusan az a helyzet, amely a legtöbb ember számára tökéletesen alkalmatlan a tanulásra. Sokkal inkább a felszabadult, sokféle feladattal, sok síeléssel járó foglalkozásoka jók, ahol a gyakorlás és a szabad feldolgozás ritmusa segíti a kreatív tanulást.
A hibajavítás a tanulás szempontjából a visszacsatolást jelenti. A megerősítések esetében sokkal hatékonyabb, ha a síelő megtanulja maga megérezni és eldönteni a megoldások helyes vagy helytelen voltát. Az oktató szóbeli visszajelzése ebből a szempontból nagyságrendekkel gyengébb hatékonyságú, és egyben sokkal pontatlanabb.







- Google Plus One

- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Friss tartalom
-
május22Dátum:
-
május20Dátum:
-
május16Dátum:
-
május14Dátum:
-
május09Dátum:
Friss hozzászólások
-
május21
-
május09
-
május0616:27 - A sielok.hu fórumában is elindult egy vita ennek tekintetében, ahol terveztem hozzászólni, de először itt összegezném az álláspontomat, hogy egy helyen gyűljenek az ismeretek. A hozzászólás alján megtalálható lesz az adott fórumtopik címe. Arra utaltam, hogy a fékező hóeke az oktatás elején kerülendő tanyagag. Érveket vártam volna arra, hogy mi az, amit kevésbé káros módszerekkel nem lehet megtanítani. A válasz szerint a „károst” sokféleképpen meg lehet közelíteni, de mindneképpen káros az a módszer, amely hatására 4 nap után a tanuló sem kanyarodni sem fékezni nem tud.Ez tökéletesen illik a fékező hóekére, hiszen ezzel valaki egy kemény pályán 10-12 km/s sebességgel simán nekimegy egy fának vagy egy épületnek. (Ahogy a konferencián hallottuk: biztosra vehető, hogy ebben a módszerben helyet kapott a fékező hóeke. Én pedig azt állítottam, hogy a fékező hóeke adott esetben kiüti a kanyarodást, és így ebben az esetben sem fékezni sem kanyarodni nem fog, akinek ezt tanították...). Ha nem tanították volna a meg fékező hóekét, sokkal nagyobb biztonságban lenne. Itt már feketén-fehéren elválik a rossz a helyestől. A fékező hóeke egy, a járás tempójánál nagyobb sebesség esetén a megállásra alkalmatlan módszer, viszont mivel az elején megállásként tanítják, ezt veszi elő a síelő. Ha nem ezt tanulná, elő sem venné, nem görcsölne be és nem alakulna ki pánik. A pánik, a görcs és a megállás kudarca egymást erősítő tényezők, és mindegyikért a fékező hóeke a hibás. Abban a sebességi tartományban, ahol viszont hatékony, ott a kis sebesség miatt felesleges biztonsági kérdésként kezelni... Szükség van rá enyhe lejtőn a sebesség szabályozásához, a lejtőhöz és a hófajtához tartozó fékút megtapasztalásához, megtanulásához.A lejtőhöz és a hófajtához nem a fékutat kell megtanulni, hanem a saját sebességét, a lassulásokat és gyorsulásokat és a fellépő erőket kell megismernie (a fékút ennek egy kis részlete, tanítani pedig a fékút méréséhez szükséges képességeket lehet). Ezt kanyarodás közben is megtanulja, sőt sokkal sokrétűbben. A fékút csak egyenes vonalban ad információkat, kanyarodás közben ez kiegészül az oldalra ható erőkkel és az irányváltoztatás esélyeivel. Ebből a szempontból a tapasztalat szerint nagyságrendekkel hatékonyabb, ha először kanyarodni tanul meg az egyenes siklásban való fékezés helyett. A külnböző méretű hóekehelyzetekhez tartozó élszögek, ezek hatásainak megtapasztalása, megtanulása.A hóekehelyzet eszköz és nem cél. Elsősorban az élezést tanítjuk vele. A normális, kényelmes terpeszű hóekén túl a többit csak ezért jó megmutatni, hogy ott aztán végképp mozgáskorlátozottá feszíti az ember a csípőjét. Az él viszont a csúszó hóeke kivételével soha nem működik ebben a helyzetben, tehát a csúszó hóekével egyedül a csúszó hóekét lehet megtanítani. Pontosabban az élváltásnál kilendülő csípő és az így létrejövő flatterolás során nagyjából ezek az izmok dolgoznak. Az alapvetően hibás lendületek bekormányzása és a csúszó hóeke között közvetlen ok-okozati kapcsolat van.Ennek az oka, hogy nincs az embernek „élezés” nevű mozgása. Az élezést izomcsoportok hozzák létre. Olyan izomcsoportokkal kell tanítani, amilyenek a valós felhasználásuk során létrehozzák. A csúszó hóekének csak a látványa olyan mint a síelés közbeni élezésnek, de teljesen más izomcsoportok dolgoznak. Ha ehelyett kanyarodni tanul, a helyes mozgásszerkezetben gyűjti mozgástapasztalatokat. Emiatt a csúszó hóeke mozgástanulási szempontból kifejezetten tévútra viszi a síelőt. Egyenes siklásban a gyorsulás, a lassulás és ezek ritmuásnak megtapasztalása és megtanulása (egészen a megállásig).A gyorsulás és lassulás ritmusa a síelésben mint alapvető tapasztalat elsősorban a kanyarokban érdekes. Egyenes siklásban vízszintesen és enyhe lejtőn enélkül is kényelmesen kialakítható. Ezt a tapasztalatot a helyes hóekeívek közben kanyarokban sokkal hasznosabban meg lehet szerezni, emiatt kár elrontani vele a mozgást. Az élezés közbeni szimmetrikus vízszintes terhelés megtanulása, az első, csak terheléssel végrehajtott kanyarodások megérzése és megtanulása (ez az egy elegendő lett volna a baleset elkerülésére).Ha jól értem a lécre merőleges erők kezelésére gondolsz. Elöljáróban a balesetveszélyről: tök mindegy kinek mit tanítottak meg csúszó hóekében, a hiba ott van, hogy ha veszély esetén fékező hóekét választ valaki. A mostani táborban játszottam ezzel, de javaslom, hogy készítsünk egy videót a télen: GPS-szel mért sebességekkel nézzük meg, hogy jó síelők hogyan állnak meg fékező hóekében. Vicces lesz! Még 1x: a profi demonstrátorok megállása az általam feltöltött videón ékesen bizonyítja, hogy A FÉKEZŐ HÓEKE NEM A VÉSZFÉKEZÉS ESZKÖZE! Nem tudom, hogyan terjed el ez a szakmában, de ez ALAPVETŐ TÉVEDÉS! Ez egy közlekedési eszköz kis sebességnél, és semmi más.Korrekció: kizárólag terheléssel nem lehet elfordulni. Ha valaki kizárólag terheléssel akar elfordulni, akkor jön a síoktatók réme: keresztbe fordított sível lapon csúszik a völgy felé. Az elforduláshoz a terhelés mellé legalább élezni is kell. Ezt viszont karcolásnak hívják, és nem a kezdők gyakorlata (tisztán karcolt, csak terheléssel és élezéssel összehozott hóekét a síoktatók jelentős része sem tud mutatni). A hóekében való elforduláshoz mindenképpen forgatni is kell. Az egy más kérdés, hogy még mindig nincs értelmesen használható forgatásdefiníció közkézen (még... ). És ha valamiről nem tudjuk micsoda, nehéz jól megcsinálni, és még nehezebb tanítani. A vízszintes és az előre- és hátra irányuló terhelésváltások gyakorlása, hogy a „bejáratáshoz” alkalmas átlagsebesség tartható legyen.A terhelés és a súlypont mozgása nagyon ritkán érdekes egyenes siklás közben, annál inkább kanyar közben. A mozgásokat és a mozgásérzékelést abban a közegben kell fejleszteni, ahol a valóságban működnek. A kanyarban teljesen más izmok működnek, mint egyenes siklás közben, így tanítani is kanyar közben kell őket. Sajnos a súlypont mozgása tekintetében is nagy tévedések forognak a köztudatban (még a koordinációs tábor összefoglalójában is láttam e tekintetben alapvető tévedést). A súlypont és a terhelések ugyanis részben nem akaratlagos izomösszehúzódásokkal mozognak, hanem a külső erők is mozgatják őket. Ha mi rángatjuk ide-oda olyan izmokkal, amelyeknek a valós helyzetben semmi közük nincs hozzá, hibás mozgásokat tanítunk, közben meg semmit sem éreztetünk meg. Ez egy tipikus imitációs gyakorlat (ennek a legviccesebb példáját egy osztrák képzésen láttam, amikor a párhuzamos lendület kanyarban látható alaptartását állóhelyben, vízszintesen, síléc nélkül állítgatták...)Azt csak remélem, hogy a „bejáratáshoz” szükséges sebesség beállítása nem azt jelenti, hogy túl meredek a lejtő az első kanyarokhoz. Mert ha jó a terepválasztás, akkor az első kanyaroknál inkább azzal kell foglalkozni egy-két óra után, hogy túl lassú a tempó, de akkor nem kell hóekehelyzettel beállítani...A hóeke ugyanis nem a sebesség szabályozására van, hanem a forgatás tanításának mozgásszerkezeti eleme, amelyiket szerencsés esetben gyorsan el is hagyunk. http://sielok.hu/forum/viewtopic.php?t=12367
-
május04
-
május04
Egyenlegem
0 pont
Hirdetés







A leírtakról az jut eszembe, amikor Virággal a hóekés gyakorlatokat csináltuk. A számát is nehéz lenne most megmondani hányféle hóekés gyakorlatot csináltatott annak érdekében, hogy megtaláljuk a helyes mozgást. Ami biztos: más-más gyakorlatok jöttek be az egyes embereknek. Azt gondolom - a hóekés példánál maradva -, hasznos lehet utána az egyes emberekkel azt a gyakorlatot még néhányszor megcsináltatni, amelyik a legjobban ment neki, mert ezzel a helyes mozgás rögzül, illetve sikerélményt is jelent és a kellő lelki állapot is könnyebben kialakul.