Címlapsnowboard › Fridge - nyitónap

Fridge - nyitónap

Fridge 2011Fesztivál, Magyarország - Az első nap délelőttje a lázas készülődés jegyében telt a november 10-13. között zajló második budapesti Monster Energy Fridge Fesztiválon. A rendezvény utolsó előkészületei zajlottak, a szervezők mindent megtettek, hogy elkápráztassák a helyszínre érkezőket, az eredmény pedig előre is ígéretesnek tűnt.

Hogy ebben biztos lehessek, elég volt csak átfutni a verseny indulóinak névsorát, vagy beletekinteni az esti fellépők listájába. Az ugratón is az utolsó simításokat végezte a staff, hogy a délutáni edzésre a hó kiváló minőségű legyen. Erre szükség is volt, a tavalyi Fridge sikere után ugyanis az esemény a TTR ranglistán (http://www.ttrworldtour.com) négy csillagot érdemelt ki, ami a világ élvonalába emeli. Ennek megfelelően a zsűriben is nagy nevek ülnek, a hozzáértőknek azt hiszem elég csak a főbíró, Rafael Regazzoni nevét említeni, aki Franciaországból érkezett hozzánk. Nem akarok semmit elkiabálni, de úgy érzem, tartalmas négy napnak néznek elébe mind a freestyle sí- és snowboard rajongói, mind a bulizni vágyók.

Délután négy órától a riderek kipróbálhatták az ugratót. Az első pár ugrásba még belecsúszott egy-két hiba, és sokaknak nehézséget okozott az első ugrásnál a megállás is a rendelkezésre álló terület rövidsége miatt, de hamar belejöttek és jobbnál jobb trükköket láthattunk a délután folyamán. Mindenki szorgosan gyakorolta a trükköket, amivel a versenyen a zsűrit, ma pedig a nézőket kápráztatta el.
Az ugrató harmincnégy méter magasságból indul és nagyjából húsz méter hosszú ugrásokat tesz lehetővé. A versenyzők szerint egy városi ugrató mindig nehezebb terep, mint a természetes körülmények, mert sokkal nehezebb jó hóminőséget elérni. Szerencsére az idő megfelelően hideg volt, így ezzel sem volt probléma. Az ugratóról Alessandro Boyens német rider a SKI C.U.L.T. kérdésére elmondta: „Igen, jó az ugrató. Ez az első ugrásom volt, úgyhogy még egy kicsit szoknom kell. Kellemes, csak kicsit jeges a végén, de egyébként jó."
Már maga az edzés is látványos volt, és azt hiszem, sokan tekintenek várakozva a következő két nap eseményei elé, mind nézők, versenyzők, zsűritagok és szervezők.

Edzés után sikerült elkapnom Trso Lukács „Lego”-t:
- Hogy érzed, jó formában vagy?
- Igen, jó. 100 százalékból úgy 92, azt mondom. Sokat gyakoroltam erre a versenyre, jobban felkészültem, mint tavaly.
- Jó az ugrató?
- Kicsit rövidebb, mint tavaly, de így magasabbra lehet repülni és több idő van a levegőben. Az idő is jó, meg a hóminőség is. Sokkal hidegebb van, mint tavaly, úgyhogy nagyon jól megmarad a hó, nem kell pótolni. Igazából nem is számítottam rá, hogy ilyen hideg lesz, nem is úgy waxoltam, de ezt meg lehet oldani, egy kicsit lentebbről indulok, akkor nem akkora a sebesség, nem repülök el annyira.
- Okozott meglepetést az ugrató?
- Nem igazán, nagyjából erre számítottam.
- Milyen a fesztivál?
- Igazából nekem nincs időm a fesztiválra, úgyhogy nem nagyon tudom. A versenyre, meg az edzésekre figyelek, de egy szombati partyra azért rágyúrok a verseny után.
- Nagy esemény-e ez a nemzetközi freestyle-életben?
- Igen, nagy. Ilyen szintű esemény csak kb. öt van a világon. Az meg, hogy zenei fesztivál is van mellette, teljesen különleges. Azt mondom a budapestieknek, hogy becsüljék meg, hogy egy ilyen fesztivál van itt Budapesten.

Fridge 2011A fesztivál zenei része sem marad el a verseny színvonalától. Egy kis csúszástól eltekintve minden jól ment, de nekem úgy tűnt, ezért senki sem haragszik, kárpótolt minket érte a buli. Az este folyamán a neves magyar előadók mellett (Compact Disco, Juhász Laci, Palotai) sok neves külföldi fellépő, köztük a Parov Stellar Band, Scooter és Steve Aoki szórakoztatta a partyra érkezőket. Három helyszín közül válogathattunk, így mindenki megtalálhatta a neki megfelelő partyt. Mondanom sem kell, hangulatból nem volt hiány sehol. Én is belevetettem magam a tömegbe, mindenhol megfordultam a forgatagban - érdemes volt.

 

Ozsváth Gergely

Hozzászólás a facebookon

Hozzászólások

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Friss tartalom

Friss hozzászólások

Egyenlegem

0 pont

Hirdetés