Címlapsnowboard › Fridge 3. nap

Fridge 3. nap

I love Fridge 2011 Fesztivál, Magyarország – Jégszobrászat, kajacsere, Eias Ambühl és Pendulum. Munkatársunk szombati napjába ennyi fért a Monster Energy Fridge Fesztivál harmadik napján.

Ahogy szombaton délelőtt körbejártam a Városligeti Műjégpálya fesztiválvárossá alakított területén, megakadt a szemem a Finlandia standján, ahol jégszobrászattal szórakoztatták az arra járókat és volt egy srác, aki pedig két bot közé feszített madzaggal valami sűrű anyagból hatalmas buborékokat készített és azokkal trükközött. Eközben a jégből szépen lassan kialakult egy szarvas.

Még tegnap kaptam egy hatalmas felfújható reklámkesztyűt, amint azt említettem is. Kiderült, hogy külön szerencsésnek mondhatom magam, mert ma az egyik ismerősömmel találkozva megtudtam, hogy ő már órák óta azért nézelődik, hátha sikerül egyet szereznie és nincs egyedül. Végül megegyeztünk és egy nachosért elcseréltem vele, így ő is boldog volt, hogy jó üzletet kötött, meg én is, hogy jóllaktam.

Ma melegebb volt az idő, mint tegnap, de úgy tűnt, ez a hóminőségen nem sokat rontott. A műhavat egyébként egy holland cég készíti, akik állítólag húsz celsius fokig garantálják, a hó megfelelő állapotát. A versenyzők - ezúttal a síelők - megint kitettek magukért. Ma is hajmeresztő trükköket láthattunk és bizony a zsűrinek néha nem lehetett könnyű dolga. Az első helyen végül a tavalyi győztes, Elias Ambühl végzett svédországból, a második a szintén svéd Kai Mahler, a harmadik helyet pedig a norvég PK Hunder szerezte meg. A döntőbe sajnos ma sem került be egy honfitársunk sem.

Nekikezdtem egy interjúnak a győztessel, Elias Ambühllel:
- Boldog vagy?
-Igen, azt hiszem, ez a legjobb, amit a mai naptól várhattam.
-Milyen volt az ugrató?
-Nem rossz. Fantasztikus, hogy itt a város közepén összehoztak egy ilyen építményt. Ilyen körülmények között nem is lehetne jobb.
-Sokat készültél a versenyre?
-Igen, elég sokat, mindent megtettem, amit tudtam.
Ekkor megérkezett Elias egyik ismerőse, és mélységes sajnálatomra valamilyen sürgős ügy miatt megfosztott interjúalanyomtól.

Az este is fantasztikusan sikerült. A buli számomra a Pendulum dj setjével indult, addig más elfoglaltságaim voltak. Amikor a nagyszínpadon véget ért a móka, néhány haverral átmentünk a partyarénába és háromnegyed négyig megállás nélkül buliztunk. Tegnap azt írtam, hogy nehéz lesz felülmúlni azt az estét, de ez a mai is igen jól sikerült.


Ozsváth Gergely

Hozzászólás a facebookon

Hozzászólások

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Friss tartalom

Friss hozzászólások

Egyenlegem

0 pont

Hirdetés