Friss hozzászólások

Fejlesztések a Zsil-völgyi turizmusban – Épül az új sílift a Sztrázsára

Sípálya - SztrázsaSípályafejlesztés, Erdély, Románia - Vulkán és a Petrozsény melletti Páreng után a Lupényhoz közeli Sztrázsán is teljes gőzzel haladnak a fejlesztési munkálatok. Az előbbi helyszínen 2010-ben, kevesebb, mint egy év alatt új sílift épült, mely 6 személyes, zárt gondolákkal szállítja fel a turistákat a Vulkáni-hágón épülő új hegyi üdülőközpontba.

Tavaly tavasszal a Petrozsény melletti Párengen kezdődött el a munka: egy újabb liftet építenek. A szintén korszerű, nagy kapacitású felvonó téltől átveszi a főszerepet a turisták felszállításában, míg a régi, nyílt, kétszemélyes, kiskapacitású amolyan kiegészítőként működik majd. Az új lift, mely a vulkánihoz hasonlóan egy osztrák cégtől származik, hamarosan készen lesz. A tartóoszlopok már ősz óta állnak, az alsó és felső liftállomás is készen van, már csak a kábelek és a gondolák felszerelése, valamint a próbák vannak hátra. Semmi kétség, hogy a téli síszezon elkezdéséig üzembe áll, vélik a petrozsényi önkormányzatnál.

Télire azonban nemcsak a Párengen várja új sífelvonó a síelőket, hanem a Lupényhoz tartozó Sztrázsán is, noha utóbbi helyen az új lift építése csak idén április elején kezdődött el. Addig tartott a síszezon, a régi liftet csak azután lehetett leszerelni. Ugyanis a Párenggel ellentétben, a Sztrázsán az új, modern, nagykapacitású (8 személyes zárt gondolás) sífelvonó a régi helyén épül. Már ki is szedték az 1982-ben épült régi, kétszemélyes, nyílt libegőt, a 31 régi, alacsony oszlopot is felszedték és a 13 új, magasabb oszlop közül 11-hez már megásták az alapot. A másik kettőnél azért halad valamivel lassabban a munka, mert kamionokkal, buldózerekkel nehezen megközelíthető meredek hegyoldalon vannak. Hamarosan azok is készen lesznek, hangsúlyozzák a lupényi önkormányzat illetékesei, s azután következik az új tartóoszlopok felállítása. Induló és érkező állomást nem kell a nullától felépíteni, mint a Vulkáni-hágónál és a Párengen. Itt a régieket korszerűsítik, ami igencsak felgyorsítja a munkálatokat. Emiatt Lupényban arra számítanak, hogy az év végére, a téli szezon beindulására a sztrázsai felvonót is felavatják egy időben a párengivel, noha építése egy évvel később kezdődött el.

Mindhárom új sílift a 2009-ben beindított turisztikai fejlesztési program része, mely által a szakminisztérium a Zsil-völgyét övező hegyek síparadicsommá változtatását célozza. A finanszírozást is a szaktárca biztosítja.

 

forrás: erdély.ma

Ha tetszett vagy hasznosnak találtad, légy ismerősünk:

 

vagy oszd meg másokkal is: