Althaus első ízben ismerte el bűnösségét a síelő halálában
2009.04.22. | halmosa
Dieter Althaus Türingia kereszténydemokrata (CDU) miniszterelnöke első ízben ismerte be, hogy bűnös egy szlovák síelő halálában.
Az 50 éves Althaus újév napján ütközött össze egy 41 éves szlovák nővel felső Stájerországban a Riesneralm síterületen. Súlyos fejsérüléseket szenvedett, hónapokig tartott a felépülése, a nő viszont fejsérüléseibe a helyszínen belehalt. Althaus viselt bukósisakot, a nő viszont nem.
A munkába visszatérve Althaus Erfurtban azt nyilatkozta: „ A szakértők véleménye szerint bűnös vagyok. Ez nagyon elkeserít." Hozzátette az is, hogy a baleset megváltoztatta az életét, és természetesen a halott nő családjáét is.
Althaus egy korábbi interjúban azt mondta „Bűnös - ez nem a megfelelő kategória egy ilyen tragédia értékelésére. De felelősnek érzem magam."
A stájerországi Irding bírósága márciusban elítélte Althaust gondatlan emberölésért. 33.300 euró bírságot szabott ki rá és a perköltség megfizetésén túl kötelezte, hogy a szlovák nő családjának az okozott kárért fizessen 5.000 euró kártérítés. A bírósági tárgyalást alig néhány órával azután tartották, hogy az ügyészség vádat emelt ellene.
A miniszterelnök röviddel a bírósági tárgyalás után azt mondta, nem érti az őt ért vádakat. Fontos volt számára hogy „lehetősége van a lehető leghamarabb kártérítés megfizetésére az áldozat családjának", így azonnal, fellebbezés nélkül elfogadta a bírósági ítéletet. Emellett hozzátette, a történtek nem befolyásolják a politikai karrierjét.
Az irdingi bíró, Thomas Priebsch ezek után kijelentette, az enyhítő körülmények miatt szabott ki viszonylag enyhe büntetést. A bíró megjegyezte, hogy Althaus őszinte megbánást mutatott és hozzátette, hogy a lelkiismeret-furdalás, amiért egy ember halálát okozta, elegendő büntetés. Althaust ugyanis egy éves börtönbüntetésre is ítélhették volna.
Walter Plöbst a leobeni ügyészi hivatal szóvivője a tárgyalás előtt azt mondta, azért emeltek vádat Althaus ellen, mert úgy döntött, egy olyan pályán síel felfelé, amely keresztezte azt, amelyen addig lefelé haladt. Althaus mintegy 12-14 métert haladt fölfelé, mielőtt összeütközött a nővel. Az egyik szakértő szerint a nőnek esélye sem arra, hogy elkerülje az Althaussal való ütközést.
Althaus azt is mondta, hogy semmire nem emlékszik az ütközésből, az „az események szerencsétlen összejátszása" volt, amely egész életében végigkíséri. A miniszterelnök egyébként augusztusban a CDU színeiben harcba száll az újraválasztásáért.

Friss hozzászólások