16:27 -
A sielok.hu fórumában is elindult egy vita ennek tekintetében, ahol terveztem hozzászólni, de először itt összegezném az álláspontomat, hogy egy helyen gyűljenek az ismeretek. A hozzászólás alján megtalálható lesz az adott fórumtopik címe.
Arra utaltam, hogy a fékező hóeke az oktatás elején kerülendő tanyagag. Érveket vártam volna arra, hogy mi az, amit kevésbé káros módszerekkel nem lehet megtanítani. A válasz szerint a „károst” sokféleképpen meg lehet közelíteni, de mindneképpen káros az a módszer, amely hatására 4 nap után a tanuló sem kanyarodni sem fékezni nem tud.Ez tökéletesen illik a fékező hóekére, hiszen ezzel valaki egy kemény pályán 10-12 km/s sebességgel simán nekimegy egy fának vagy egy épületnek. (Ahogy a konferencián hallottuk: biztosra vehető, hogy ebben a módszerben helyet kapott a fékező hóeke. Én pedig azt állítottam, hogy a fékező hóeke adott esetben kiüti a kanyarodást, és így ebben az esetben sem fékezni sem kanyarodni nem fog, akinek ezt tanították...). Ha nem tanították volna a meg fékező hóekét, sokkal nagyobb biztonságban lenne. Itt már feketén-fehéren elválik a rossz a helyestől. A fékező hóeke egy, a járás tempójánál nagyobb sebesség esetén a megállásra alkalmatlan módszer, viszont mivel az elején megállásként tanítják, ezt veszi elő a síelő. Ha nem ezt tanulná, elő sem venné, nem görcsölne be és nem alakulna ki pánik. A pánik, a görcs és a megállás kudarca egymást erősítő tényezők, és mindegyikért a fékező hóeke a hibás. Abban a sebességi tartományban, ahol viszont hatékony, ott a kis sebesség miatt felesleges biztonsági kérdésként kezelni...
Szükség van rá enyhe lejtőn a sebesség szabályozásához, a lejtőhöz és a hófajtához tartozó fékút megtapasztalásához, megtanulásához.A lejtőhöz és a hófajtához nem a fékutat kell megtanulni, hanem a saját sebességét, a lassulásokat és gyorsulásokat és a fellépő erőket kell megismernie (a fékút ennek egy kis részlete, tanítani pedig a fékút méréséhez szükséges képességeket lehet). Ezt kanyarodás közben is megtanulja, sőt sokkal sokrétűbben. A fékút csak egyenes vonalban ad információkat, kanyarodás közben ez kiegészül az oldalra ható erőkkel és az irányváltoztatás esélyeivel. Ebből a szempontból a tapasztalat szerint nagyságrendekkel hatékonyabb, ha először kanyarodni tanul meg az egyenes siklásban való fékezés helyett.
A külnböző méretű hóekehelyzetekhez tartozó élszögek, ezek hatásainak megtapasztalása, megtanulása.A hóekehelyzet eszköz és nem cél. Elsősorban az élezést tanítjuk vele. A normális, kényelmes terpeszű hóekén túl a többit csak ezért jó megmutatni, hogy ott aztán végképp mozgáskorlátozottá feszíti az ember a csípőjét. Az él viszont a csúszó hóeke kivételével soha nem működik ebben a helyzetben, tehát a csúszó hóekével egyedül a csúszó hóekét lehet megtanítani. Pontosabban az élváltásnál kilendülő csípő és az így létrejövő flatterolás során nagyjából ezek az izmok dolgoznak. Az alapvetően hibás lendületek bekormányzása és a csúszó hóeke között közvetlen ok-okozati kapcsolat van.Ennek az oka, hogy nincs az embernek „élezés” nevű mozgása. Az élezést izomcsoportok hozzák létre. Olyan izomcsoportokkal kell tanítani, amilyenek a valós felhasználásuk során létrehozzák. A csúszó hóekének csak a látványa olyan mint a síelés közbeni élezésnek, de teljesen más izomcsoportok dolgoznak. Ha ehelyett kanyarodni tanul, a helyes mozgásszerkezetben gyűjti mozgástapasztalatokat. Emiatt a csúszó hóeke mozgástanulási szempontból kifejezetten tévútra viszi a síelőt.
Egyenes siklásban a gyorsulás, a lassulás és ezek ritmuásnak megtapasztalása és megtanulása (egészen a megállásig).A gyorsulás és lassulás ritmusa a síelésben mint alapvető tapasztalat elsősorban a kanyarokban érdekes. Egyenes siklásban vízszintesen és enyhe lejtőn enélkül is kényelmesen kialakítható. Ezt a tapasztalatot a helyes hóekeívek közben kanyarokban sokkal hasznosabban meg lehet szerezni, emiatt kár elrontani vele a mozgást.
Az élezés közbeni szimmetrikus vízszintes terhelés megtanulása, az első, csak terheléssel végrehajtott kanyarodások megérzése és megtanulása (ez az egy elegendő lett volna a baleset elkerülésére).Ha jól értem a lécre merőleges erők kezelésére gondolsz. Elöljáróban a balesetveszélyről: tök mindegy kinek mit tanítottak meg csúszó hóekében, a hiba ott van, hogy ha veszély esetén fékező hóekét választ valaki. A mostani táborban játszottam ezzel, de javaslom, hogy készítsünk egy videót a télen: GPS-szel mért sebességekkel nézzük meg, hogy jó síelők hogyan állnak meg fékező hóekében. Vicces lesz! Még 1x: a profi demonstrátorok megállása az általam feltöltött videón ékesen bizonyítja, hogy A FÉKEZŐ HÓEKE NEM A VÉSZFÉKEZÉS ESZKÖZE! Nem tudom, hogyan terjed el ez a szakmában, de ez ALAPVETŐ TÉVEDÉS! Ez egy közlekedési eszköz kis sebességnél, és semmi más.Korrekció: kizárólag terheléssel nem lehet elfordulni. Ha valaki kizárólag terheléssel akar elfordulni, akkor jön a síoktatók réme: keresztbe fordított sível lapon csúszik a völgy felé. Az elforduláshoz a terhelés mellé legalább élezni is kell. Ezt viszont karcolásnak hívják, és nem a kezdők gyakorlata (tisztán karcolt, csak terheléssel és élezéssel összehozott hóekét a síoktatók jelentős része sem tud mutatni). A hóekében való elforduláshoz mindenképpen forgatni is kell. Az egy más kérdés, hogy még mindig nincs értelmesen használható forgatásdefiníció közkézen (még... ). És ha valamiről nem tudjuk micsoda, nehéz jól megcsinálni, és még nehezebb tanítani.
A vízszintes és az előre- és hátra irányuló terhelésváltások gyakorlása, hogy a „bejáratáshoz” alkalmas átlagsebesség tartható legyen.A terhelés és a súlypont mozgása nagyon ritkán érdekes egyenes siklás közben, annál inkább kanyar közben. A mozgásokat és a mozgásérzékelést abban a közegben kell fejleszteni, ahol a valóságban működnek. A kanyarban teljesen más izmok működnek, mint egyenes siklás közben, így tanítani is kanyar közben kell őket. Sajnos a súlypont mozgása tekintetében is nagy tévedések forognak a köztudatban (még a koordinációs tábor összefoglalójában is láttam e tekintetben alapvető tévedést). A súlypont és a terhelések ugyanis részben nem akaratlagos izomösszehúzódásokkal mozognak, hanem a külső erők is mozgatják őket. Ha mi rángatjuk ide-oda olyan izmokkal, amelyeknek a valós helyzetben semmi közük nincs hozzá, hibás mozgásokat tanítunk, közben meg semmit sem éreztetünk meg. Ez egy tipikus imitációs gyakorlat (ennek a legviccesebb példáját egy osztrák képzésen láttam, amikor a párhuzamos lendület kanyarban látható alaptartását állóhelyben, vízszintesen, síléc nélkül állítgatták...)Azt csak remélem, hogy a „bejáratáshoz” szükséges sebesség beállítása nem azt jelenti, hogy túl meredek a lejtő az első kanyarokhoz. Mert ha jó a terepválasztás, akkor az első kanyaroknál inkább azzal kell foglalkozni egy-két óra után, hogy túl lassú a tempó, de akkor nem kell hóekehelyzettel beállítani...A hóeke ugyanis nem a sebesség szabályozására van, hanem a forgatás tanításának mozgásszerkezeti eleme, amelyiket szerencsés esetben gyorsan el is hagyunk.
http://sielok.hu/forum/viewtopic.php?t=12367
Az utóbbi években sokat alakult a síoktatás tematikája és a módszertana, és amióta önállóan dolgozunk, sokkal bátrabban és következetesebben igazítottuk a fizikai és tanulási elvekhez, mint korábban. A síoktatás nagyon sok olyan axiomatikus jellegű elemet tartalmaz, amelyet nem szoktunk megkérdőjelezni, hiszen „már régóta mindenki így csinálja”. Csakhogy szakmai berkekben nyilvánvaló, hogy számos olyan módszer és sítechnikai megoldás létezik, amelyik valahogy nem magyarázható meg, nem következik egymásból, némileg ellentmondásos vagy legalábbis ködös. Senki nem volt, aki valóban reálisan meg tudta volna mondani, hogy mitől is fordul a síléc (ezen persze enyhített a carving korszaka, mert az élén futó léc elkanyarodása racionálisan megmagyarázható). De például a forgatás csikktaposáshoz hasonló mozdulata cáfolhatatlan tétel, miközben egy perc alatt be lehet bizonyítani, hogy fizikai képtelenség.
Ezelőtt tíz-tizenöt évvel elkezdődött a síoktatás szaktudásának racionalizálása, de sok elemében nem láttuk át kellően a mozgás és a tanulás törvényszerűségeit. Ráadásul nehéz közismert és elfogadott nézeteket, axiomákat megbírálni és még nehezebb úgy megváltoztatni, hogy azt a síoktatók el is fogadják. Minél több elem válik az „így szoktuk, mert bejött” típusúból racionálisan alátámasztottá és megmagyarázottá, annál több rész megismerése és megértése lesz lehetséges. Az utóbbi időben már alig-alig voltak ellentmondásos elemek a síelésről kialakított nézeteinkben, és az önállósodás megteremtette annak a lehetőségét, hogy eltekintsünk attól a ténytől, hogy hány és milyen képzettségű kollégának kell átvennie és sajátjának éreznie az általunk kialakított nézeteket. Ennek köszönhetően az elmúlt fél évben még jobban letisztulhatott a síelésről és annak tanításáról alkotott képünk. Az idei télre maradt az a feladat, hogy áttekintsük, és egyre jobban pontosítsuk (más síoktatók számára is felhasználhatóvá tegyük) a síoktatási tudásbázisunkat.
Olyan rendszert építünk fel, amelyik a haladók és a versenyzők síeléséből indul ki, és a kezdők számára is olyan utat nyit, amelyben végighaladhatnak bármilyen sítudáshoz. A feltételezéseken és megszokásokon alapuló tematikák sokszor zsákutcába vezettek. Ezért van elvágva a legtöbb versenyzőpalánta útja a sikerhez: olyan módon tanították gyerekként síelni, ami megakadályozza, hogy eredményes felnőtt legyen. Ezért van annyi hibásan, küzdelmesen síelő középhaladó és haladó: a kezdőként megtanult mozgásaik szinte lehetetlenné teszik, hogy később igazán élvezetesen síeljenek. Az a síoktatási tematika és módszertan, amelyben lyukak, szakadékok és óriási vargabetűk vannak, számunkra elfogadhatatlan. Minden elemnek szervesen és logikusan, megmagyarázhatóan kell illeszkednie a rendszerbe, és tovább kell vezetnie egy másik lépcsőfokra.
A logikai váz nagy arányban megvan (tökéletesen sohasem lehet felépíteni a síelés fantasztikus mozgásgazdagsága miatt), és felkészültségünk, valamint a rendszerrel kapcsolatos ismereteink miatt használni, tanítani is tudjuk. Most azt fejlesztjük, hogy ezt mások is használni tudják, még akkor is, ha nem is látják át ennyire alaposan a símozgásokat és azok összefüggéseit.
Ennek a közhasználatra szánt fejlesztésnek az első elemeit a kezdők oktatásában kezdtük kidolgozni, és próbáljuk ki folyamatosan. A hét elején Mátraszentistvánban volt szerencsém egy kezdőcsoporttal együtt síelni. Fantasztikusak voltak, mindenben ráhagyatkoztak a feladatokra, nem akartak feleslegesen sietni, megbíztak az általam előírt ütemben. Az eredményt már látom, mert az első mozgásaik, a hóekéjük stb. olyan apró, alig látható elemekkel együtt alakult ki, amelyeket hagyományosan sokkal később és nehezebben lehetne kialakítani, és amelyekre alapvető szükség lesz, ha tovább szeretnének lépni a síelés világában.
Tetszik, főleg az utolsó mondatban elrejtőző "okosság". :-)
"A hét elején Mátraszentistvánban volt szerencsém egy kezdőcsoporttal együtt síelni."
Nekem is és a feleségemnek is szerencséje volt, hogy ennek a kezdő csoportnak a tagjai lehettünk. Fantasztikus 3 napot töltöttünk együtt, nagyon jó volt a csapat, és kitűnő instrukciókat kaptunk hogyan kezdjük el ezt a számunkra eddig ismeretlen sportot. A fokozatos tanulásnak az eredménye képpen a 3. napon elhagytuk a tanulópályát és együtt sielhettünk többiekkel. Nem gondoltam, hogy ennyi idő alatt ekkora fejlődésen megyünk keresztül.
Ozsi, szeretnénk megköszönni, hogy megtanítottál minket a kezdő "lépésekre", hogy élvezetesek voltak az általad felállított "feladatok" és hogy megszerettetted velünk ezt a sportot. Bizom benne, hogy még találkozunk és folytatjuk ezt a "munkát".
Köszönöm Csaba! Én is nagyon élveztem a közös napokat! Ügyesek voltatok, bár fontos tudni, hogy az elért eredmény alapvetően a ti érdemetek, én csak az utat egyengettem hozzá.
Én is remélem, hogy fogunk még együtt síelni, nagyon kíváncsi vagyok a további fejlődésetekre!
U.i.: Bocs a késői válaszért, eléggé zajlik most az élet...
Tegnap kicsit gyakoroltunk szűk körben Mátraszentistvánon, és egy számomra teljesen új lépést bátorkodtam megtenni. Régi szlogen, hogy bizonyos hiányosságok esetén vissza kell térni az alapokhoz (és kinek nincsenek hiányosságai, ugye...). Ez általában a valóságban úgy zajlik, hogy mindkét fél titkos szájhúzogatása mellett hóekézünk valamennyit, de igyekszünk gyorsan túllépni, mert ez mégiscsak ciki. Ezzel két probléma van: a motiváció is kérdéses szokott lenni, és ráadásul a hóekeív nem számít alapmozgásnak.
A két tanítvány volt már oktatóval korábban. Ezzel nem a kollégákat akarom bántani, ugyanis ha én tanítom őket pár évvel korábban, akkor is jó eséllyel meglettek volna ugyanezen hiányosságok. Voltak ugyanis bizonyos sarokpontok, amelyek körül korábban mindig volt egyfajta bizonytalanság bennünk. (És más nemzetek oktatásában sem találtam meg a megoldást rájuk, így egyszerűen ellopni sem tudtuk... ;-) ) Pár éve kezdtük megfogni, hogy milyen mozgásformák is azok, amelyek ennyire fontosak az alapiskola alapjai környékén, és az idén sikerült kidolgozni azokat a módszereket, amelyekkel ezeket a sarokpontokat elég biztosan fel is tudjuk építeni.
Így tegnap egy merész húzással visszamentünk az egyenes sikláshoz, ami már tényleg alapmozgásnak számít, és onnét kezdtünk el újra építkezni. Hiába oktatok már egy bő negyedszázada, még nem volt példa arra, hogy középhaladó-haladó síelőket visszavigyek az alapiskola elejére. - valószínűleg hiányzott a bátorság belőlem.
Azt már tudjuk, hogy a most kidolgozott módszerek nagyon hatékonyak teljesen kezdőknél. Az viszont mindig kérdéses, hogy akinek már vannak tanult mozgásai, milyen sikerrel épít be alapelemeket, így rendkívül kíváncsi voltam az eredményre. Az eddig kidolgozott gyakorlatok elég jól működtek, de volt egy-két pont, ahol a korábbi hibás berögződés felülbírálta az én erőszakomat. Ekkor kiegészítettem a gyakorlatsort egy újabb elemmel, és első kísérletre megjött a várt eredmény.
Később a pályán hol az új megoldásokat láttam, hol visszatértek a régiek. Ezt törvényszerűen a figyelem állapota szabályozta, ha jött valami zavaró körülmény, akkor máris kisebb volt a siker, de ez így természetes. Aminek nagyon örültem, hogy láthatóan sikerült a szabad síelésben is felhasználni a lassú egy órában kialakulni kezdett elemeket.
Így a pedál alapjai hol ösztönösen elkezdtek megjelenni, máskor pedig gyakorlatokkal segítettünk ebben. Ezekhez a gyakorlatokhoz viszont kellettek az alapmozgások („sarokkövek”).
Ami még nagyon tanulságos volt: a túlzott és görcsös hátulhelyzetet sem kellett így direkt korrigálni, hanem elkezdett javulni, igazolva azt a tételünket, hogy az elöl-hátul terhelést nem aktív szándékkal és direkt izommunkával kell beállítani, hanem többnyire a kanyar helyes alapmozgásainak a következményeként áll be.
Ezúton is köszönöm a türelmes közreműködéseteket!
A konkrét gyakorlatokat egyelőre nem írom le itt, mert „ipari titkot” képeznek...
Hamarosan összeszedetten publikáljuk őket, és kitaláljuk, hogy milyen módon tudják mások is ellenőrzött minőségben felhasználni őket.