Szeretek a Kitzsteinhornon síelni. Válogathatok a változatos lejtőszögek között, így könnyen összehozhatom az éppen szükséges feladathelyzeteket, a széles pályák pedig nem kényszerítik a túl hirtelen élváltásokat. Elég nagy, de mégis könnyen áttekinthető a pályarendszer. De most mégsem emiatt került szóba Kaprun. 

Amiatt is szívesen síelek itt, mert előszeretettel szoktam figyelni mások oktatását. Így ugyanis nemcsak a saját tapasztalatomból tanulhatok, hanem egy százszor nagyobb készletből építkezhetek. Nem mellesleg van ebben a kukkoló hozzáállásban egy roppant önző szempont is: tanulni ugyanis a hibákból lehet a legjobban, de az én hibáimat a saját tanítványaim sínylik meg, másokat figyelve viszont csemegézhetek a rengeteg tanulságos baklövés közül, miközben a kockázatot teljes mértékben elkerülhetem.

Kaprun ezért fantasztikus terep a számomra. A csákányos liftek a pályákon haladnak, tehát a liften eltöltött idő nézelődéssel telhet. Az oktatásban részt vevő síelők aránya is sokkal nagyobb többi pályához képest, versenyzőpalánták és síoktatói tanfolyamok váltják egymást, de sokszor a magukban síelők is éppen csak kiszabadultak egy kötött programról. Ezt még fűszerezi, hogy sok csoport délben az Alpin Center tévéin elemzi a délelőtti anyagokat, így a videókra adott oktatói instrukciókat is figyelemmel lehet kísérni. Ha egy szponzor megkönyörülne rajtunk, napokat tudnék eltölteni ezeken a pályákon egy videokamerával, hogy anyagot gyűjtsek a honlapunkon a Gyakorlatkritikák álnéven futó hülye gyakorlatok gyűjteményébe.

Néhány éve tűnt fel, hogy egyes csoportokat az adott sítechnikára jellemző sebességnél lassabban, viszont kifejezetten eltúlzott mozgásokkal oktattak, szinte mintha mímelnék a síelést. A hóekeívek nagyon széles terpeszben, nagy kihajolásokkal mentek. A hibajavításoknál soha nem lehetett látni utalást a mozgásszerkezet összefüggéseire, kizárólag az adott fázis - az én szememmel rendkívül eltúlzott - pozícióira kaptak utasítást a síelők. A rövidlendületek oktatása során a kikormányzásban már a lapos szakaszon is lassan, tudatosan lenyomták a sí végét a völgy felé, szinte teljesen megakasztva a mozgást. Innét - miután már minden lendület elfogyott - a csípővel, a törzsizmokkal indították meg a következő kanyart (pontosabban visszahúzták a léceket), ami természetesen erős pucsítást eredményezett. Aztán ezt a mozgást egyre meredekebb lejtőn gyakorolták, de mindig ugyanígy: a központi elem láthatóan az volt, hogy minden egyes kanyar végére fogyjon el a lendület, még a meredek lejtőkön is, hogy folyamatosan egy erős izomzati kontroll legyen a mozgás felett. A támasztott és párhuzamos lendületet is hasonló módon építették fel. A módszer elemzésétől most eltekintenék, de szakmai vonalon mindenképpen érdemes lenne folytatni a megvitatását. 

Az egész oktatási menet nagyon más elvek alapján zajlott, zajlik, mint amit vallok és tanultam, és amelyet a szakmai világ egyik felében láthatunk. A megfejtést a célok különbözőségében véltem megtalálni: vannak akik a szemük előtt lebegő ideális, „oktatói” mozgást akarják megtanulni, míg mások inkább a mozgás belső logikájából eredő élményeket keresik. A megfigyelt módszer kétségtelen előnye, hogy nagy hatékonysággal ki lehet vele alakítani egy viszonylag uniformizált mozgást, a végén a tanítványok jó eséllyel nagyon hasonló síelés birtokosai lesznek. 

Aztán pár hete történt valami, és ez rávilágított néhány másik szempontra. Amikor nem síelek, nyomdai előkészítéssel foglalkozom. Egy reál tantárgy tankönyvén dolgoztam (7. vagy 8. osztály számára), ahol egy kétsoros feladatban a sor végén el volt választva egy kétszótagos szó („szá-mot”). Ezt az elválasztást meg kellett szüntetnem, a teljes szót át kellett vinni a következő sorba („számot”). Mindezt azért, hogy a gyerekek a feladatra tudjanak koncentrálni, az elválasztás nyelvi értelmezése ne vonja el a figyelmüket a szaktárgyi kérdésről.  

És akkor megértettem valamit. Nem önmagában az egyenmozgás hatékony megtanításáról szólt a korábban említett oktatási módszer. A korszellem kísértete jelent meg benne.

A hatékonyság bűvöletében mindent megteszünk azért, hogy elérjük a kitűzött célokat. Önmagában nincs is ezzel semmi baj, csak a célokat nem szemellenzővel kellene kijelölni. Ha rossz és szűk látókörű célokat akarunk elérni nagy hatékonysággal, csak mélyebbre tapossuk magunkat a mocsárba. A szaktanár számára az lesz a fontos, hogy a gyerek minél jobban meg tudja válaszolni a feltett kérdést, és ennek érdekében feláldozzuk a szövegértése fejlesztését, mintha az nem a gyerek egy olyan képessége lenne, amelyik az élet minden területén szükséges. Az egyik cél érdekében rövidlátóan megkönnyítjük a dolgát, és nem foglalkozunk vele, hogy mit fogunk elveszteni a másik oldalon.

Ugyanezt a torzulást tükrözik a romantikus regények kiherélt átiratai. Azért kell egyszerűbb nyelvezettel, rövidített változatban kiadni Jókait, hogy a gyerekek legalább vázlatosan tudják, miről szól a Kőszívű ember fiai. De nem tök mindegy tudni, hogy mi a regény cselekménye? A zanzásított változatból már nem fogja a gyerek megtanulni értelmezni a szövegben rejlő másodlagos információkat, nem fogja érezni az érzelmi töltetet, nem tanulja meg értékelni az apró részleteket. Neurológusok kiderítették, hogy az összetett mondatok rendkívüli mértékben fejlesztik az agyat. Meg kell jegyezni a tagmondatokat, hogy értelmezni tudjuk a másik tagmondatokat, összefüggéseket kell keresni a jelentésük között. A memória is javul, akárcsak az asszociációs képességek, a lényeglátás. Az egyszerűsített regényváltozatok ezekhez a szellemi képességekhez hozzá sem nyúlnak. Megkönnyítettük a gyerekek dolgát, és közben elvesztettünk egy csomó lehetőséget a fejlődésre. A művelődés, az irodalom nem egyenlő a regény cselekményének tárgyi tudásával, az egyszerűsítéssel a lényeg veszik el.

A korábban említett sítanulási módszerek lényegi eleme az, hogy a mozgásképet akarja megtanítani. Ennek érdekében kihagyja azokat az elemeket, amelyeket zavarónak talál a hatékony tanulás szempontjából. Leginkább a dinamikát. A dinamika a síelésben a kívülről ható erőket és az azokra adott reakciókat jelenti. Ezek az erők mozgatják a testet és a testrészeket, erőteljesen befolyásolják a mozgásunkat. Bizonyos szempontból precízebben tudunk mozdulatokat előállítani, ha csökkentjük a ránk ható erőket. 

Ez az oktatási módszer a dinamikát tehát zavaró tényezőnek tekinti, amelyet lehetőleg el kell kerülni, hogy pontosabban megtanuljunk a mintaszerű mozdulatokat. Mint ahogy a tankönyv a nyelvet csak addig tekinti információhordozó közegnek, amíg a feladat megértését segíti, az azon egy kicsit is túlmutató nyelvi elemek már zavaróak és kiirtandók. És ugyanígy válik feleslegessé a bonyolultabb nyelvhasználat és pusztítandó az összetett mondat, mert zavarja a történet központi szálának a megértését.

Pedig a személyiségünk nem elszigetelten, darabokként fejlődik. A nyelvi képességeink fejlődnek matekórán is, érzelmi képzést kapunk magyarból, az intelligenciánk rendkívüli módon fejlődik regényolvasás közben, kirándulás közben biológiát és fizikát tanulunk, és testnevelés órán okosodunk. Milyen röhejes is lenne, ha egy kiránduláson azt mondaná valaki, hogy ne nézd a tájat, mert akkor nem tudsz odafigyelni a járásra, és nem leszel elég edzett.

A dinamika nem a síelés zavaró tényezője, hanem a síelés egyik lényegi eleme. A testtartások normális esetben a fellépő erőkkel együttműködve alakulnak ki. Ha úgy akarunk megtanulni síelni, hogy a kezdetekkor kihagyjuk a dinamikát, mondván, hogy majd elővesszük, amikor már sikeresek a mozdulatok, úgy járunk, mint az a diák, aki a dolgozatra a kiherélt Jókaiból készült fel. A történetet tudni fogja, de az irodalomhoz és a műveltséghez köze sem lesz. A dinamika a kezdők sítechnikáinál is jelen van, és az oktató feladata, hogy olyan helyzeteket alakítson ki, amelyek a mozgást a dinamikával összhangban segítenek megismerni. Mennyire lesz biztonságos annak a síelése, aki később meglepetésszerűen szembesül azzal, hogy a síelés közben komoly erők hathatnak? Hogyan fogja megtanulni kezelni őket? Ha az elejétől fokozatosan, az aktuális tudásának megfelelően ismerkedett volna meg a dinamikával, jobban és biztonságosabban síelne.

A hatékonyság nem tolakodhat a célok kijelölése elé és nem helyettesítheti azt. Érteni kell, amit tanítunk, tisztában kell lenni azzal, hogy az emberi tevékenységeket nem lehet és nem is szabad izolált területekre szorítani. És minden munkát azzal kell kezdeni, hogy gondosan, széles látókörrel kijelöljük a céljainkat, és a hatékonyságot ennek rendeljük alá. Ehhez igazából polihisztorok kellenek. 

Melyik hülye találta ki, hogy a polihisztorok kora lejárt?