16:27 -
A sielok.hu fórumában is elindult egy vita ennek tekintetében, ahol terveztem hozzászólni, de először itt összegezném az álláspontomat, hogy egy helyen gyűljenek az ismeretek. A hozzászólás alján megtalálható lesz az adott fórumtopik címe.
Arra utaltam, hogy a fékező hóeke az oktatás elején kerülendő tanyagag. Érveket vártam volna arra, hogy mi az, amit kevésbé káros módszerekkel nem lehet megtanítani. A válasz szerint a „károst” sokféleképpen meg lehet közelíteni, de mindneképpen káros az a módszer, amely hatására 4 nap után a tanuló sem kanyarodni sem fékezni nem tud.Ez tökéletesen illik a fékező hóekére, hiszen ezzel valaki egy kemény pályán 10-12 km/s sebességgel simán nekimegy egy fának vagy egy épületnek. (Ahogy a konferencián hallottuk: biztosra vehető, hogy ebben a módszerben helyet kapott a fékező hóeke. Én pedig azt állítottam, hogy a fékező hóeke adott esetben kiüti a kanyarodást, és így ebben az esetben sem fékezni sem kanyarodni nem fog, akinek ezt tanították...). Ha nem tanították volna a meg fékező hóekét, sokkal nagyobb biztonságban lenne. Itt már feketén-fehéren elválik a rossz a helyestől. A fékező hóeke egy, a járás tempójánál nagyobb sebesség esetén a megállásra alkalmatlan módszer, viszont mivel az elején megállásként tanítják, ezt veszi elő a síelő. Ha nem ezt tanulná, elő sem venné, nem görcsölne be és nem alakulna ki pánik. A pánik, a görcs és a megállás kudarca egymást erősítő tényezők, és mindegyikért a fékező hóeke a hibás. Abban a sebességi tartományban, ahol viszont hatékony, ott a kis sebesség miatt felesleges biztonsági kérdésként kezelni...
Szükség van rá enyhe lejtőn a sebesség szabályozásához, a lejtőhöz és a hófajtához tartozó fékút megtapasztalásához, megtanulásához.A lejtőhöz és a hófajtához nem a fékutat kell megtanulni, hanem a saját sebességét, a lassulásokat és gyorsulásokat és a fellépő erőket kell megismernie (a fékút ennek egy kis részlete, tanítani pedig a fékút méréséhez szükséges képességeket lehet). Ezt kanyarodás közben is megtanulja, sőt sokkal sokrétűbben. A fékút csak egyenes vonalban ad információkat, kanyarodás közben ez kiegészül az oldalra ható erőkkel és az irányváltoztatás esélyeivel. Ebből a szempontból a tapasztalat szerint nagyságrendekkel hatékonyabb, ha először kanyarodni tanul meg az egyenes siklásban való fékezés helyett.
A külnböző méretű hóekehelyzetekhez tartozó élszögek, ezek hatásainak megtapasztalása, megtanulása.A hóekehelyzet eszköz és nem cél. Elsősorban az élezést tanítjuk vele. A normális, kényelmes terpeszű hóekén túl a többit csak ezért jó megmutatni, hogy ott aztán végképp mozgáskorlátozottá feszíti az ember a csípőjét. Az él viszont a csúszó hóeke kivételével soha nem működik ebben a helyzetben, tehát a csúszó hóekével egyedül a csúszó hóekét lehet megtanítani. Pontosabban az élváltásnál kilendülő csípő és az így létrejövő flatterolás során nagyjából ezek az izmok dolgoznak. Az alapvetően hibás lendületek bekormányzása és a csúszó hóeke között közvetlen ok-okozati kapcsolat van.Ennek az oka, hogy nincs az embernek „élezés” nevű mozgása. Az élezést izomcsoportok hozzák létre. Olyan izomcsoportokkal kell tanítani, amilyenek a valós felhasználásuk során létrehozzák. A csúszó hóekének csak a látványa olyan mint a síelés közbeni élezésnek, de teljesen más izomcsoportok dolgoznak. Ha ehelyett kanyarodni tanul, a helyes mozgásszerkezetben gyűjti mozgástapasztalatokat. Emiatt a csúszó hóeke mozgástanulási szempontból kifejezetten tévútra viszi a síelőt.
Egyenes siklásban a gyorsulás, a lassulás és ezek ritmuásnak megtapasztalása és megtanulása (egészen a megállásig).A gyorsulás és lassulás ritmusa a síelésben mint alapvető tapasztalat elsősorban a kanyarokban érdekes. Egyenes siklásban vízszintesen és enyhe lejtőn enélkül is kényelmesen kialakítható. Ezt a tapasztalatot a helyes hóekeívek közben kanyarokban sokkal hasznosabban meg lehet szerezni, emiatt kár elrontani vele a mozgást.
Az élezés közbeni szimmetrikus vízszintes terhelés megtanulása, az első, csak terheléssel végrehajtott kanyarodások megérzése és megtanulása (ez az egy elegendő lett volna a baleset elkerülésére).Ha jól értem a lécre merőleges erők kezelésére gondolsz. Elöljáróban a balesetveszélyről: tök mindegy kinek mit tanítottak meg csúszó hóekében, a hiba ott van, hogy ha veszély esetén fékező hóekét választ valaki. A mostani táborban játszottam ezzel, de javaslom, hogy készítsünk egy videót a télen: GPS-szel mért sebességekkel nézzük meg, hogy jó síelők hogyan állnak meg fékező hóekében. Vicces lesz! Még 1x: a profi demonstrátorok megállása az általam feltöltött videón ékesen bizonyítja, hogy A FÉKEZŐ HÓEKE NEM A VÉSZFÉKEZÉS ESZKÖZE! Nem tudom, hogyan terjed el ez a szakmában, de ez ALAPVETŐ TÉVEDÉS! Ez egy közlekedési eszköz kis sebességnél, és semmi más.Korrekció: kizárólag terheléssel nem lehet elfordulni. Ha valaki kizárólag terheléssel akar elfordulni, akkor jön a síoktatók réme: keresztbe fordított sível lapon csúszik a völgy felé. Az elforduláshoz a terhelés mellé legalább élezni is kell. Ezt viszont karcolásnak hívják, és nem a kezdők gyakorlata (tisztán karcolt, csak terheléssel és élezéssel összehozott hóekét a síoktatók jelentős része sem tud mutatni). A hóekében való elforduláshoz mindenképpen forgatni is kell. Az egy más kérdés, hogy még mindig nincs értelmesen használható forgatásdefiníció közkézen (még... ). És ha valamiről nem tudjuk micsoda, nehéz jól megcsinálni, és még nehezebb tanítani.
A vízszintes és az előre- és hátra irányuló terhelésváltások gyakorlása, hogy a „bejáratáshoz” alkalmas átlagsebesség tartható legyen.A terhelés és a súlypont mozgása nagyon ritkán érdekes egyenes siklás közben, annál inkább kanyar közben. A mozgásokat és a mozgásérzékelést abban a közegben kell fejleszteni, ahol a valóságban működnek. A kanyarban teljesen más izmok működnek, mint egyenes siklás közben, így tanítani is kanyar közben kell őket. Sajnos a súlypont mozgása tekintetében is nagy tévedések forognak a köztudatban (még a koordinációs tábor összefoglalójában is láttam e tekintetben alapvető tévedést). A súlypont és a terhelések ugyanis részben nem akaratlagos izomösszehúzódásokkal mozognak, hanem a külső erők is mozgatják őket. Ha mi rángatjuk ide-oda olyan izmokkal, amelyeknek a valós helyzetben semmi közük nincs hozzá, hibás mozgásokat tanítunk, közben meg semmit sem éreztetünk meg. Ez egy tipikus imitációs gyakorlat (ennek a legviccesebb példáját egy osztrák képzésen láttam, amikor a párhuzamos lendület kanyarban látható alaptartását állóhelyben, vízszintesen, síléc nélkül állítgatták...)Azt csak remélem, hogy a „bejáratáshoz” szükséges sebesség beállítása nem azt jelenti, hogy túl meredek a lejtő az első kanyarokhoz. Mert ha jó a terepválasztás, akkor az első kanyaroknál inkább azzal kell foglalkozni egy-két óra után, hogy túl lassú a tempó, de akkor nem kell hóekehelyzettel beállítani...A hóeke ugyanis nem a sebesség szabályozására van, hanem a forgatás tanításának mozgásszerkezeti eleme, amelyiket szerencsés esetben gyorsan el is hagyunk.
http://sielok.hu/forum/viewtopic.php?t=12367
Hópapa!
Hogy is van ez a seprűvel? Nagyon izgat a dolog, de nem ismerem a módszert. Ha leírnád, hálás lennék érte, kösz!
Egyébként az én tapasztalataim:
1. "Edgie Wedgie": Jó, praktikus dolog kicsiknél. Persze csak addig használandó, amíg szükséges, utána rögtön leszedni!
2. "CoPilot" Cipőhöz rögzített hám??? Ilyet szerencsére nem láttam, de én még be is tiltanám, nemhogy használnám.
3. Normál hám: nem vagyok a híve, de ahogy te leírtad, úgy még elfogadható a használata. Gyakori hátulütője, hogy sokáig használva hozzászoktatják a gyereket, így pont ellentétes eredményt elérve, mint kellene.
Szerintem egyébként jobb a gyerek mögött csúszni, finoman fogva-tartva csípőtájon a ruháját. Jobban érezhető a húzás-eresztés, azonnal elengedhető, pici gyerek el is kapható, és több gyereknél nem kell hámba öltöztetni őket.
Sziasztok!
Az itt felsorolt segédeszközök alapvetően a szülők ill. oktatók életének megkönnyítése végett lettek kitalálva. Használatukat én elkerülném.
Mert miről is van szó? Ha a gyerek nem tudja a támasz helyzetet kialakítani magától, akkor összekötözzük a léceit és meg is van.
Miért nem tudja kialakítani? Lehet hogy a megfelelő izomzat hiánya, a megfelelő koordináció hiánya vagy éppen a túl gyors tanulási folyamat. Ezek ellen tudunk tenni? Igen.
Gyermeket, felnőttet mindig előről segítsünk! Ha hátulról érkezik a segítség, azonnal hátra helyezkedik és ennek a hátrányait már mindannyian ismeritek. Én előről lassítom a gyermeket. A szóbeli utasításokat is jobban érti, a tekintetét tudom irányítani, a lécéhez nyúlhatok, a csípőjét támaszthatom vagy a tenyerembe tud támaszkodni.
Sziasztok,
Egyet értek Gabesszal,az itt felsorolt eszközök az oktató életét könnyítik meg(egy szükséges rossz) Én az Edgie-Wedgiet használom, azt kell,hogy mondjam, nagyban segíti a munkámat, amikor a 4 év körüli gyermek 2 nap alatt nem tud ráérezni a síoviban a hóekére(az okokat is érdemes lenne itt felsorolni,lenne pár tapasztalatom), ezek után a hét 3ig napján elvárás hogy a kék pályára menjünk.Véleményem szerint ezeknek a gyermeknek segítség ez az eszköz.
Ez az, amiről beszélek. Az elvárás.
De mit gondolsz? Ha saját tanítványaid lennének ezek a gyerekek, akkor is használnád?
Az, hogy alaphelyzetben elölről kell segíteni, ez így van, osztom, tényleg az az igazi.
Néha -csak pici gyerekeknél- azért elmegy a hátulról fogás-emelés. Talán... ;-)
Lackó:
ez úgy megy, hogy van egy döntött fejű, vastag, széles(kb. 60 centi), bozontos seprű, amit én a havon húzok.
A gyerkőcnek csak az a dolga, hogy a lécek csőrét bedugja a nyélhez a sörték közé. Ha nagyon gyorsulna, akkor picit visszatartom vele. A sörték miatt nehezebben csúsznak szét a csőrök egymástól. Természetesen, mint minden segédeszközt, ennek a használatát is a lehető legminimálisabbra csökkentjük. Én általában 2-3 menet után már eldobhatom, mert folyamatosan előrébb húzom, és így saját maguktól érik el a fékhatást, én csak biztonsági féknek tartom a kefét a havon.
Edgie Wedgie: nekem elsőre tetszett az eszköz, de azért ahogy figyeltem a kollégát, aki használta, már a szemem előtt lepergett egy-két "necces" jelenet, ami abból adódhatna, hogy hirtelen nem tudod szétszedni a két lécet. Meg aztán ott a gond még vele, hogy a hóekét ugyan segíti, de minden más mozgást szerintem korlátoz, ezért csak úgy használnám, hogy minden csúszás előtt újra felszerelném.
Amúgy az E-W mellett talán az szólna, hogy a használata mellett a gyereknek csak arra kellene koncentrálni elsőre, hogy a két bakancsát eltávolítsa egymástól. És mivel így létrejön az ékhatás, lehet, hogy az E-W levételekor már könnyebb a csőröket összehozni, amit amúgy elég sok gyerek nehezen tud megcsinálni, mert eltolják egymástól a léceket teljesen, a csőröket is.
Elöl-hátul oktatás: ez kizárólagos szerintem, csak szemből érdemes csinálni. Nálam az a módzsre vált be nagyon jól, hogy a gyereknek azt mondom, hogy én vagyok a medve, akit le kell lökdösni a lejtőn úgy, hogy állandóan belecsap nyújtott karral a tenyerembe. Ez azért jó, mert egyrészt nagyon jól segíti az előre terhelést, másrészt folyamatosan ingáznia kell egy előre-hátra terhelési folyamatban, ami javítja az egyensúlyérzékét. Nekem nagyon bejött, jól működik, és miközben pacsizgatunk, elfelejti a lábát figyelni, csak azzal van elfoglalva, hogy lelökjön, mert megjelenik benne az "ösztönlény". :o)
hópapa
http://siorultek.blog.hu
Kösz, így már értem a seprűs dolgot, ki is fogom próbálni.
A "medve lökdösés" is tetszik, azt hiszem nyúlom is le. :-)
Én kezdő gyerekekkel foglalkozom a legritkábban -szinte csak felnőtt tanítványaim vannak, valahogy így alakult-, ezért jól jön minden tapasztalat.
Viszont az biztos, és én is rájöttem, hogy a gyerkőcöknél a játékosság az első, aközben tanulnak a legtöbbet. Ezért én -ha mégis kicsiket tanítok- amint lehet, rögtön valami szerepjátékot kezdek velük. Például ugye sok gyereknek okoz egy darabig gondot az élezés, hogy fel tudjon kapaszkodni egy enyhe emelkedőn. Ilyenkor szoktunk léccel fogocskázni a laposon (persze én vagyok az áldozat, akit el kell kapni, mert ők mondjuk a házörző kutyák), és szép lassan felcsalom őket az emelkedőre.
Vagy ha már megvan az egyenes fékezős hóekes, akkor én vagyok a kishal, akit lecsúszás közben a cápának utol kell érni. (én meg cselből kezdek kanyarogni persze)
Ha nem figyelnek oda, akkor mindjárt minden menni fog magától... :-)
Felnőtteknél persze más szerepjátékok jönnek szóba. Volt, hogy tálcán (közepére leragasztva a pohár, hogy ne boruljon fel) kellett lehozniuk egy kicsi snapszot vagy forralt bort hóekézgetve. Akinek sikerült nem kilötyögtetnie, lent megihatta a jutalmát. ;-)
Ötleteket még egyszer kösz.
Cukros bácsi...
A poharas sízésről csak annyit, hogy régen azt játszottuk, hogy mindenki kapott egy 3 decis teáspoharat a kezébe a Kékes tetején, és úgy kellett szabad sízésben elsőnek lenni, hogy közben lehetőleg minél több tea maradjon a pohárban! Jó móka volt! :)
hópapa
http://siorultek.blog.hu
Szólíts simán csak szatírnak!
Szia Lackó!
Készítettem neked egy kis videót a seprűhöz. Sajnos nem lett túl jó, mert a gyerkőc még nagyon az ellenkezős periódusában volt, ráadásul még nagyon az elején voltunk az egésznek, és szerintem még egy kicsit korai is volt neki ez az egész. Jól látható, hogy minden körülötte lévő dolog sokkal jobban érdekelte, mint az, hogy egy csúnya, seprűs bácsi miket mondogat neki. :o)
Ez ITT a lefelé jövet.
Ezt ITT pedig az a jelenet, amikor a varázsszőnyegen segítesz neki egy picit.
hópapa
http://siorultek.blog.hu
Sziasztok!
Edgie Wedgie-ről még az jutott eszembe, hogy az a probléma, hogy a támasz helyzetet nem egy forgó, hanem egy toló mozgással éri el!
Egyébként is!
Biztos, hogy a kezdőnek a hóeke az első, amit megtanítunk?
Gabesz, ebben teljesen igazad van!
Egyébként meg én ezért is szeretem jobban a seprűs módszert, mert ott a gyerkőc saját magától forgatja be a léceket a sörte-sor közepéhez, és nincs semmi más kényszer.
Az E-W nálam a mozgásszabadság túlzott korlátozása miatt nem túl bejövős. A mászás, totyogás szinte lehetetlen benne, vagy erősen korlátozott keretek közt folyhat csak.
Egyébként meg természetesen nem a hóeke az első elem az oktatásban, de itt most azt vesézzük, hogy mi van akkor, ha arra kerül a sor.
Mondjuk egy apró haszna azért még lehet az E-W-nek, éspedig az, hogy nem engedi szétszedni a csőröket, amit a gyerekek nagyon gyakran megtennének egy nyitásra való felszólításkor, még akkor is, ha az éppen pizza, háztető, vagy hóeke néven fut. A völgy felé kinyíló hóeke sajnos elég gyakori mozdulat a kisebbeknél. :o)
hópapa
http://siorultek.blog.hu
Kedves Hópapa!
Nem szeretnék kötözködni senkivel, majd úgyis belém kötnek páran, ezért csak leírom a véleményemet az általad linkelt segédeszközökről, és hozzá néhány tapasztalatomkat.
Kicsit magamról: Teljesítmény centrikus oktató vagyok, aki úgy gondolja, h a síelés kikapcsolódás a jó levegőn ami az élvezetről szól, nem pedig arról, hogy az unalomig ismételtessek valakivel valami feleslegeset. Az utóbbi 6 évben olyan helyeken dolgoztam, ahol 2 óra alatt kellett használható tudást adjak olyanoknak, akik lehet, hogy pár órával azelőtt az íróasztaltól álltak fel. Ez gyakorlatilag 5-600 tanítványt jelentett szezononként. Volt köztük testi-, szellemi fogyatékos és autista is. Nekem a síoktatásban az élvezetet az jelenti, ha látom a tanulómat, ahogy a családjával együtt csúsznak a lejtőn. Épp ezért úgy gondolom, hogy semmi feleslegeset nem tanítok meg a hóeke után, ami nem a hosszú-, később a rövid lendülethez vezet. A hóekét szükséges rossznak tartom, nem célom az, hogy csodálatosan szépen menjen. Úgyis csak a sorban álláshoz fogja használni. Az aláírásomban található weboldalon olvasható pár tanítványom rólam írt véleménye, mely szintén ezt a hozzáállásomat tükrözi.
Visszafelé haladva: A testhám
Totálisan rossz elképzelésnek tartom. A gyerekek súlypontja „gyárilag” hátul van és a cél az, hogy előre dőljenek, megtanuljanak fékezni és legyen sebesség kontrolljuk. A picik működése egyszerű: „Minek csináljak meg bármit ha nem kell” (Ez az arckifejezés tökéletesen látszik a gyerek arcán a söprűs videón is. Ezért van az is, hogy nem kanyarodnak. A felnőttekkel ellentétben egész nap bírják a hóekét, így nincs szükségük a kanyarokra a pihenéshez, akkor meg minek csinálják, csak lassabban érnek le.).Pontosan tisztában van azzal, h ha nem csinál semmit, akkor se lesz baja, így minek eröltetné magát. Ráadásul, ha mégis próbálkozik a hátrafelé húzó hám még hátrább hozza a súlypontját. Én szerencsére nem láttam, de Mátraszentistvánban egy apuka egy ilyennel törte el a gyereke lábát. A gyerkőc elesett, ő meg a rövid kötél miatt nem tudott megállni és átment rajta.
A sícipőre kötött hám:
A gyerek súlypontját nem befolyásolja, de ugyanaz a hibája megvan mint az előző verziónak. Azzal a különbséggel, h ha mégis megpróbál fékezni, de gyorsul, akkor a háromszögben lévő kötél a visszahúzás hatására összehúzza a sarkait.
Lécösszekötő:
Én használom ezt a segédeszközt, lehet kicsit elfogult is vagyok vele szemben, de úgy gondolom az eredmények magukért beszélnek.
Gyerekeknél: főleg 5 éven aluli gyerekeknél nagyon hasznos. (Most belém lehet kötni, h 5 éves kor alatt nem ajánlott a síelés. Én 1,5 évesen síeltem először, 2,5 évesen kanyarodtam.) Jobb síiskolákban (pl.: Donovali Paty ski) nem a tanítvány grabancát fogják meg, vagy az oktató a botjával tartja teljesen lehetetlen helyzetben, hanem úgy működik, hogy az oktató hátrafele síel, lehajolva fogja egyik kézzel a lécek csőrét, a másikkal meg igazgatja a terpeszállást. Ez 6 fős gyerekcsoportnál már elég fárasztó. A piciknek azt is nehéz megcsinálni, hogy terpeszben álljanak, az, h a lécek háztető/pizza (sose értettem, a pizza kerek és optimális esetben min 2 van belőle) formában helyezkedjenek el nagyon nehéz feladat. Ekkor jön jól a lécösszekötő. Kis rásegítéssel ráérez, h hogy tud fékezni. Ha felgyorsul, elég lehajolni és egy ujjal megtámasztani a segédeszközt és lelassítani a tanítványt. Ő közben tudja fogni a térdét, a jó testhelyzet megmarad. Egyedül a lifthez jutás okoz problémát, de egy mozdulattal oldható az egyik oldala, a pálya tetején meg visszarakható. A kanyarodás se okoz semmiféle problémát.
Ha az összekötővel már jól megy, bátran levehető általában 1-2 próbálkozás után megy nélküle is.
Lehet beszélni mindenféle támaszhelyzetekről, de ha valaki megfigyeli, a tanítványok nem úgy kanyarodnak, ahogy a nagykönyvben meg van írva, sőt mi oktatók se. Ha valaki egyszer megfigyeli és rájön arra, h mit is csinál mellékesen minden hóekében kanyarodó, elhagyhatja az összes sallangot. Ezentúl 1 mondattal elmagyarázhatja a lényegét a kanyarodásnak, és 2 percen belül meg is tudja tanítani, mint én. Az estek 99%-ban elsőre sikerül, a maradéknak meg megvannak a hagyományos módszerek. A módszert nem írom le, mert Magyarországon eretnekségnek számít, annak ellenére, h külföldi síiskola is átvette már tőlem.
Felnőttek:
A nagykönyv szerint tökéletes tanítványok vannak. Nem esik szó olyanokról, akinek annyira kifele állnak a lábfejei, h fizikailag képtelen hóekézni. Ezeknél az embereknél az egyenes siklás után a párhuzamos hosszúlendület következne. Nekem is volt egy ilyen tanítványom, mondani se kell, hogy nem jött össze. Szerencsére volt nálam pár barkácsáruházban vásárolható erős rugós csipesz, meg pár hosszú lufi. 2 csipesz fel a lécek csőrére, lufival összekötöttem és megvolt a saját gyártmányú összekötőm. Így lett az említett úr az egyik első kísérleti alanyom. Ma már szépen síel, bár a hóekézés még mindig nem megy neki.
A másik, sokkal gyakoribb probléma a ferdeség. Ez abban nyilvánul meg, hogy a tanuló valamelyik irányba fordítja kicsit a felső testét, vagy oldalra is dől kicsit. Pl ha balra fordul kissé, attól a bal térde bebillen és a léc belső élen fog haladni, miközben szinte csak a jobb lábbal fékez a tanítvány. Ez a hiba akkor lesz szembeötlő, amikor kanyarodni kellene és (esetünkben) a jobbra kanyar sehogy se akar összejönni. Több féle módszer van ennek a hibának a javítására, de a legegyszerűbb, ha összekötjük a léceket, a tanuló kap a kezébe egy botot, amit vízszintesen tartva csúszik lefelé. Így, h már nem kell figyelni a síléc csőrére, hamar ráérez/látja a bot állásából, h mi a helyes tartás. Ezzel a módszerrel ez a hiba pár csúszással orvosolható.
Ezzel a segédeszközzel az oktatónak kevesebbet kell a csoportból egyvalakivel foglalkoznia, ezáltal gyorsabban és hatékonyabban végezheti a munkáját.
Üdvözlettel: István
(Kritikát hasonlóan elhivatott, szintén sokat tapasztalt oktatótól szívesen fogadok, túlmisztifikált csípőszögek és egyebek nem érdekelnek.)
http://kekesteto.p8.hu
Itt oktatok: http://kekesteto.p8.hu
A nyári munkám: http://www.lufikutya.hu
Köszönöm, így már teljesen érthető a seprű.
Kedves Lufibohóc !
Több tucat dologba
kötnéknemértünk egyet, de sajnos ennyi időm nincsen, meg amúgy is én ilyen csipőszöges túlmisztifikált arc vagyok, de azt gondolom, hogy rád férne egy pár alkalom azoknál, akiknek az oldalán irsz.Minden jót
Sziasztok!
Most már én is úgy érezem, hogy hozzá kell szólnom.
Egyik eszközzel sem értek egyet, bár "lécösszefogóm"nekem is van, és sajnos használom is...
Gabesszal egyet értek..
Miért van lécösszefogóm?Pontosan az elvárások miatt! Csak ezért! Mert egyébként eszembe nem jutna!Csak, az ausztriai síiskolában a szülő befizet 45 eurót egy magánóráért, és nem csak ő, hanem az osztrák főnököd is elvárja, hogy 1-2 óra alatt produkálj valamit!!Futószalag-képzés?..Igen, sajnos!Ha egyáltalán "képzésnek" lehet ezt nevezni!
Emellett csekkolja a szülő, a főnök, hogy kihoztál-e valamit a gyerekéből (pláne, ha még magyarként dolgozol a sógorok "biszniszében")..mert ő bizony borsos árat fizetett!Na, ilyenkor kerül elő a zsebemből a lécösszefogó. Meg akkor, amikor a tudtodon kívül beosztanak hozzád két külön korosztályú, különböző szintű gyereket..."Majd az oktató megoldja!" felkiáltással. ..És te megoldod, ha nem akarod azt, hogy pár héten belül repülj a síiskolából!
Egy ausztriai síiskola alkalmazottjaként kb. 30% -ban tudod teljesíteni azt, amit Te szeretnél, és 70%-ban meg kell felelned az elvárásoknak. Szörnyű!
Viszont, ha magán úton oktatsz, akkor kiélheted az oktatásban szerzett tapasztalataidat mindenféle buta segédeszköz nélkül!Lassan, de biztosan! Januárban volt szerencsém a novemberben Tőletek tanult sok-sok információ birtokában barátokon kipróbálni a módszereteket. Persze némiképp saját magam képére formálva, és biztos nem tökéletesen. Az eredmény magáért beszélt!!Imádták a tanítványaim!Azt éreztem, hogy még mennyi mennyi dolgot kellene tanulnom!
Lufibohócra reagálva, azt gondolom, hogy minél többet tudsz a síoktatásról, annál jobban tudod, hogy még mennyire nem tudod, nem érted az egészet... és milyen messzi állsz azoktól ,akikről azt gondod, hogy tudják!!Vitatkozni biztosan nem vitatkoznék Veled, mert Te teljesen más dimenzióban gondolkodsz!!Totál!Lehet 4-5 éve még én is úgy gondolkodtam, és gyakorlatot gyakorlatra csináltattam, és az számított, hogy mennyi embert tanítottam meg. Kérdés az, hogy mire? Arra, hogy elközlekedjenek a pályán, vagy arra, hogy techikailag jól sajátítsák el a dolgot, és ne csak akkor törekedjenek erre, amikor utánad síelnek....? A minél jobbra kell törekedni! Szerintem! Inkább tanítsak meg kevés embert lassabban és jól élvezettel síelni, mint sokat gyorsan és rosszul!Mozgástanulás szempontjából a lassabb a jobb!Még Vígh Laci bácsi (Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász edzője) is azt mondja, hogy egy elemet 7000-szer kell megcsinálni ahhoz, hogy elmondhasd magadról, hogy tudod!
Hát, igen, amikor a kézállást megtanítom az iskolában, akkor is a tökéleteset szeretném!Akkor a síben miért elégszünk meg a "tökéletlennel" ?
Üdvözlet Mindenkinek!
U.I.: Mikor használjuk a hóekét sorban állásnál???:)
Örüljek vagy szomorkodjak?
Mivel ez a topik a segédeszközökről szól, itt válaszoltam:
http://skiculture.hu/forum/melyviz-szakmai-vitak/realis-es-irrealis-elva...
Közben még rendre újragondolom, amiket írtál. Ezt írod:
És ezzel nagyon megfogtad a lényeget: amiket kitalálunk és átadunk más kollégáknak, azt valahogy így kell kezelni: megérteni a lényeget, a mögötte rejlő gondolatmenetet, és a saját stílusodra és tapasztalataidra formálni. A szisztéma lényege nem az, hogy mindneki ugyanúgy oktasson, hanem az, hogy van mögötte egy olyan logikai váz, amely a síelés végcéljának felépítéséből ered. A felöltöztetés már sokféle lehet.
Tökéletes vagy sem? Sohasem. Bármelyikünkkel előfordul, hogy egy-egy mozzanatnál, lépcsőnél megakad a tanítványokkal. A hiba ott van, ha nem gondol arra, hogy a megakadásnál esetleg ő hibázott, és nem kezdi megkeresni az okot és a megoldást, amit a következő csoportnál már ki is próbálhat. Én nagyon örülnék, ha tudnánk majd valamikor időt szánni arra, hogy az általad kitalált-módosított „tökéletlen” megoldásokat megnézhessük akár havon is, hogy aztán ez ötletet adhasson a többi kollégának is (na persze meg mi is tanulhassunk belőle).
Egyébként én is használok eszközöket, a kezdőmódszertanunk alapvetően bójákra épül, de más is használható (sítechnikailag egyébként a nagy mesebábuk az én gondolatmenetemben kifejezetten hátrányosak). Az eszközök lényege szerintünk a megfelelő programozott feladathelyzet kialakítása, amelyben a tanítvány megtalálja a megoldást.
Nem tartom szerencsésnek, ha az eszközt a helyzet megkönnyítésére használjuk. Ha erre szorulok (pl. csőrösszekötő), el szoktam gondolkodni, hogy vajon hol hibáztam. Mert ha a tanítvány nem tudja irányítani a léc elejét, akkor valahol hiba lehetett (leginkább gyorsabban haladtam az ő üteménél). Ugyanakkor a kényszer nagy úr, és néha tényleg nem lehet másként tenni (nagy csoport, alkalmatlan pálya vagy a síiskolavezető irreális elvárásai). De egyrészt ekkor is magunkba kell nézni, hogy legalább tanuljunk a hibából.
Másrészt tudni kell, hogy ha ilyen eszközökre szorultunk, akkor a tanítványt már alighanem elvittük egy olyan irányba, ahonnét csak nagyobb erőfeszítésekkel lehet majd a helyes irányba visszaterelni. Ennél takarékosabb, ha már az elején az ő igényei szerint tudtunk volna haladni. (Ha egyáltalán vissza lehet terelni a helyes sítechnikák világába. A rossz alapmozgás kijavítása nehezebb, mint a jó megtanulása. Akinek pedig az elején gyors volt a haladás, annak vajon mennyire lesz egyszerű kijavítani a hibáit?)
A tapasztalat azt mutatja, hogy a hagyományosnak tekinthető (vagy úgy is mondhatom, a gyakran látott; ha valakit érdekel, szívesen leírom a jellemzőit) módszerekkel az első nap látványosan gyorsabb a haladás, mint a mi általunk tanítottakkal. A második-harmadik napon aztán már egyformán alakul a tudásszint, később pedig a helyesebb alapmozgásnak köszönhetően megfordul a helyzet. Mindezt úgy, hogy a tanítvány számára szinte ismeretlen marad a félelemérzet, a pánik vagy a nagy bizonytalanság. Cserébe nyugalmat, élmény és élvezetet kap. Az ár pontosan mérhető: egy-két nap lassabb haladás.
"Nem tartom szerencsésnek, ha az eszközt a helyzet megkönnyítésére használjuk. Ha erre szorulok (pl. csőrösszekötő), el szoktam gondolkodni, hogy vajon hol hibáztam. Mert ha a tanítvány nem tudja irányítani a léc elejét, akkor valahol hiba lehetett (leginkább gyorsabban haladtam az ő üteménél). " Ozsi! Szerintem az összekötő használatának alkalmazásásval még nem biztos, hogy te hibáztál. Az eszközt nem mindig csak a helyzet megkönnyítésére lehet igénybe venni. Adott esteben a tanuló tanulási folyamatának a megkönnyítését is célozhatja a dolog. És szerintem (bár az összekötőt nem használom) abból még nem születhet kapitális hiba, ha mondjuk egy picit rosszabb mozgáskoordinációjú, vagy gyengécskébb gyerek tanulását egy 50m-es szakaszon mondjuk max. 2x megpróbáljuk "megsegíteni" egy összekötő kipróbálásával. Két, ilyen rövid menet alatt szerintem még nem lehet olyan szarvashibát véteni az oktatási folyamatban, hogy azzal maradandó "sérülést" okozzunk a készségek elsajátításában. Főleg ha a 2 menet után vigyorogva megoldja az általunk azelőtt kívánt és elvárt feladatot. Nagyon sok olyan gyerek van, akinek egyszerűen baromi nehéz összehozni a lécek csőrét, vagy nem tudják eltávolítani a lécek sarkát egymástól. Ilyenkor persze mindenki más és más módszert alkalmaz (kíváncsi vagyok rá egyébként, hogy ki mit). Minden esetre, ha arra gondolok, hogy nagyon jó pár évvel ezelőtt attól voltak pokoli térdfájásaim, mert egész nap hátrafeszített térddel hajoltam le a lécek csőréhez azért, hogy összehozzam a kis lurkók léccsőrét, akkor a mai eszemmel már azt mondom, hogy bizonyos esetekben, kizárólag a szent cél érdekében, és kizárólag egy nagyon rövid időre talán ki lehet próbálni egy E-W-it úgy, hogy azzal még nem okozok akkora problémát, amit ne lehetne könnyedén korrigálni. Hangsúlyozom: én még nem használtam az eszközt, de azok, akik már használták, nekem azt mondták, hogy elég jó eredményeket értek el vele úgy, hogy az a későbbiekben nem kavart be a mozgásokba. Tehát ez a mostani hozzászólásom nem arról szól, hogy mától E-W-fan lettem, hanem egyszerűen hagynék annyi szabadságot egy oktatónak, hogy ha úgy érzi, hogy ez segíti a munkáját, akkor NÉHA próbálja meg bevetni, és használja csak úgy, hogy közben nem kell pironkodva azt lesse, hogy látja-e őt abban a pillanatban valamelyik kritikus szemű mentora, a valós vagy virtuális kiképzői közül. És még valami. Nem tudom, hogy ezt hogy mondjam úgy, hogy aztán jól jöjjek ki belőle. :o) Van egy olyan, újabban NÉHA alkalmazott módszerem, mely szerint minden olyan mozgást, amely egy sílécen elkövethető, azt a tanítványoknak(lehetőelg csak felnőtteknek, hogy ne koppintsanak, hanem megértsék) ALKALMANKÉNT megmutatok. Ha kell, hátrafelé sízünk, ha kell idóta pózokban megyünk le, ha úgy adódik totyogunk mindenféle verzióban, fél lábon megyünk, mindeféle terhelésekkel, stb. Teszem mindezt azért, mert minden ilyen gyakorlat, jelenet, játék előtt elmagyarázom nekik, hogy bár a mostani siklás tartalmazhat olyan elemeket, melyeket a szigorú tematika kifejezetten mellőz vagy tilt, én mégis úgy gondolom, hogy egy jó sízőnek minden olyan mozgásformával meg kell ismerkedni, ami a lécen előfordulhat, LÉTEZHET, tiltott, nem kívánt, rossz szemmel nézett, mellőzött, mert véleményem szerint ezzel csak segítem a lécen történő mozgások jobb megértését. Igen, vállalom, hogy alkalmanként megmutatok egy vállból indított, 180 fokban elforgatott felsőtesttel megforgatott neutrális hóekét. Mindezt úgy, hogy minden alkalommal elmagyarázom nekik, hogy: "emberek, ilyen gyakorlat nincs, ezt nem szabad, ezt tiltják, ezt ne csináljátok!". De miért mondjam azt, hogy ez a mozdulat nem létezik, amikor meg tudom mutatni nekik, hogy igenis létezik? Nyilván gyerekeknél más a helyzet. De egy értelmes felnőttnek mondjam azt, hogy: "ilyen technika nincs!"?. Egy frászt! Inkább megpróbálom elmagyarázni neki, hogy miért ne csinálja, ne használja. Kicsit olyan dolog ez, mint amikor a kultúrsznobok lefikáznak minden olyan zenét, ami számukra túl igénytelen. Bevallom: én sem vagyok a tuc-tuc hazai apostola, de vagyok annyira toleráns, hogy ha valakinek ez kell, és ettől érzi jól magát, akkor legyen ez az övé. Gondoljunk csak arra, hogy a törzsi népek repetitív zenéje mennyire képezheti az előfutárát a mai ütemes, semmitmondó tánczenéknek. Nem túl bonyolultak, de léteznek, és az emberek ettől érzik jól magukat. Akkor miért ne fogadhatnánk el azt is, hogy a sízésben (ami tul.képpen egy tánc a havon) vannak olyanok, akik az egyszerűséget szeretik, és ők abban a mozgásvilágban jól érzik magukat. Tudom, hogy elkalandoztam kicsit az eszközök használatának tematikájától, de csak arra akartam rávilágítani, hogy ez a sport sokkal több szabadságot ad(hat) az űzőjének, mint amit egy megszállott, a maga képére tanulót formálni akaró oktató elvárna a tanítványtól. Jómagam is gyakran esek abba a hibába, hogy 45-50 éves, enyhén edzettlen családanyákat addig hajszolok a "jóba", amíg gyönyörűen nem rövidlendületeznek, szép botozással. Teszem mindezt azért, mert én már tudom, hogy ez nekem jó. De közben meg látom rajtuk, hogy bár ügyesen megcsinálják, nem ez lesz az általános stílusuk, és menetsebességük. :o) És ilyenkor kellene nagyon toleránsnak lenni velük. De ez sajnos nem mindig sikerül, mert imádom a rövidlendületező anyukákat. :o))) Na jó, mára ennyi elég.
hópapa
http://siorultek.blog.hu
A sokoldalúság mindenképpen üdvözítő, aztán meg hibásat és jót is látnak maguk körül (főleg hibásat...
), tehát beszélni is lehet mindenféle megoldásról.
Én azért vagyok merevebb a hibás-helyes elválasztásában, mert az elég sok középhaladót és haladót tanítok, és rengeteg küzdelmünk van a korábban rossz irányba elvitt mozgástanulás miatt. Annyival meg lehetne könnyíteni a tanulásukat, ha kevésbé lennénk megengedőek magunkkal szemben a tanulás korai szakaszaiban! És ez nem azt jelenti, hogy valami hiperszakmai érthetetlen kínlódásba kényszerítenénk a kezdőket a saját maximalizmusunk elvakultságában.
Több mint 25 éve oktatok, és bár évről évre tisztult a fejemben, hogy merre kellene vinni a kezdők oktatását, mindig voltak benne olyan szakaszok, amelyekben nem volt meg a megoldás a tiszta gondolatok mentén. Ezért jobb híján régebbről hozott megoldásokat használtam, bár tudtam, hogy nincs magyarázat a pontos működésükre. Idén sikerült odáig eljutni, hogy nem kötött semmiféle kompromisszum, és végre felépíthettünk egy alapiskolai tematikát, amelyik már jórészt azt a gondolatmenetet követi, amelyiken 5-10 éve elindultunk. Az eredménye pedig az eddigi tapasztalatok alapján, hogy azt az alapmozgást látjuk, amelyik hiányával vagy ellenkezőjével a középhaladóknál meg szoktunk küzdeni.
És a hab a tortán, hogy mindegy, hogy sportos vagy íróasztal mellől jön-e valaki, kivétel nélkül élvezi a tanulást. Egyáltalán nem azt mondják, hogy rájuk erőltettünk volna valami magasröptű szakmázást. Állítólag tetszik nekik az oktatás, élvezik a megszerzett tudást. A múltkor azt mondja az egyik tanítvány: „Te még nem is nagyon mondtad, hogy hogyan kell megcsinálnunk a feladatokat, de jó érzés, hogy mégis sikerül megoldani őket.” Ez azért nem egy túlspirázott maximalizmus jellemzése...
És innét talán érthető, hogy miért vallok szigorú nézetet: ha valakit meg lehet tanítani könnyedén és élvezetesen helyesen is, miért kellene ebben kompromisszumot kötni?
Persze ha az az elvárás, hogy első nap kanyarodni és liftezni kell, esetleg már a közlekedni is egy kék pályán, akkor érthető, hogy nem lehet követni a helyes sítechnikák követelményét. És akkor értem az összefogót is (arról nem beszélve, hogy az összefogó komoly ellentétben áll a mi alapiskolánk lényeges alapelemeivel).
Csak kérdés, hogy a tanítványnak elmondta-e valaki, hogy ha első nap kerülgeti az akadályokat és közlekedik a kék pályán, azt az árat fizeti, hogy később meg fog akadni a fejlődésben, és vért fog izzadni a tanulásért?