Telente, decemberben egy nem ellenszenves, szervezet- és nemzet-mentes ember felment egy hétre egy hegyre. Nem egy gleccserre, egy veszélytelen, szent hegyre, melynek neve nevezetes Jeges-hegy kereszttel. Tettereje teljében.

Kinn nagy pelyhekben hullt a hó. Teca és társai az ebédlő ablakából csodálhatták. Boldogok voltak, mert tudták, délután szánkózni mennek a soproni hegyek szánkópályájára. Teca új kislány volt az intézetben, és el sem tudta képzelni, milyen lehet egy szánkópálya. Csak a többiektől tudta, hogy nagyon hosszú, nagyon meredek, és tele van sok-sok kanyarral. Vágyott rá, hisz még szánkón nem ült soha. A szülei sosem vitték sehova.

Gyermekkorom első, hóval kapcsolatos élménye hároméves koromból származik. Kipirult arccal, téli ruhaneműkkel mozdulatlanná öltöztetve ültem a szánkón, melyet apa húzott. Mit húzott, röpített! Mindaddig elégedettséggel töltött el ez a repülés, amíg szó szerint meg nem történt; édesapám, hogy fokozza az örömöm, egy hirtelen mozdulattal kipenderítette a szánkót, aminek egyenes következményeként arccal előre repültem a mellettünk lévő hókupacba.

Szeretem a telet, mert szép fehér szűzies arca olyan, mint egy angyalé
Ahogy rád néz, fehér szemeivel mindig egy angyal jut eszedbe

A tél hódítása

Minden évben októberre
Térképen a haditerve.
Előőrsként szél kürtöli:
Fel madárhad , menekülni!

Havazás előtt

Elmúlik ez a nap, magamba
valahová majd elrakom;
szikrát nyílik csendben a tél,
virága ott az ablakon,

Ismét elérkezett a havas évszak, és ilyenkor még jobban gyűlölöm az embereket. Hát igen, nekem nincs tüzem és meleg barlangom, mint nekik, se forró élelmem és vizem. Nekem be kell érnem néhány fagyott kis állattetemmel és a jégcsapokkal.

Kicsiny vadászháznak, meleg rejtekéből
Festem le a tájat, a kinn honoló télről.

Szót vetek papírra, a jég fedelű tóról
S villantok fel képet, a mindent fedő hóról.

A Magas-Tátra hegyi kisvasútjaként ismert elektricska már húsz perce állt a Nova Lesna-i állomáson. A Zsolnai vonat indulásáig alig két óra volt hátra, ennyi időnk maradt, hogy eljussunk Poprádra. Apám minden orosz tudását latba vetve intenzív információgyűjtésbe kezdett a továbbindulást illetően, de elég lehangoló válaszokat kaphatott, mert pillanatokon belül azon kaptam magam, hogy sílécemmel a kezemben baktatok a hatalmas hófallal szegélyezett országút felé. Ezen szándékoztuk megtenni a Poprádig hátra lévő bő 10 km-es utat, ami apám szerint teljesíthető küldetésnek tűnt. Útközben elmondta, hogy nagy hóvihartól tartanak a helyiek, ezért nem engedték továbbindulni a kisvonatot. Mivel azonban a hóviharnak egyenlőre semmi jele nem mutatkozott, így a helyi vészmadarakat figyelmen kívül hagyva bátran vágtunk neki az intenzív menetelésnek.

Fagyos, téli reggelen kezdődött. A hópelyheket, amelyek fenn laknak a magasban, közel a csillagokhoz, hatalmas jégpalotában, földi útjukra indította a Hókirály. Jégből faragott trónusán ülve, jéggyöngyös koronával a fején osztogatta parancsait, megadva az útirányt, melyik hova szálljon: háztetőkre, fákra, rétekre avagy utakra, bokrokra. A sok százezer hópelyhecske mint megannyi ezüstszárnyú aprócska pillangó el is indult nyomban. Ám volt közöttük egy roppant kíváncsi természetű hópehely, amelyik már alig várta a telet, hogy leszálhasson a földre. Alaposan körül akart ott nézni. Soha nem járt még a jégpalota fehér kerítésén túl. Annak jégcsipkéin át csak a csillagokat láthatta.

Téli randevú

Jöjj, e
kényelmesen hulló,
fehér oxigént árasztó
csillogó, puha álomba;
érezd, mint lep be az ég
számtalan szállingó áldása
és szívedben zengjen fel
ezüstös orgonaszó.

Síruhát, és sapkát, sálat,
Sícipőt fogsz viselni,
Ne felejtsd a lécet, botot,
Pakolj, gyerünk síelni!

Induláskor nincs nyugalom.
Megvan minden? Voucher? Cím?
Ausztria közel van már,
Útközben szól egy-két rím.

Télen a Kelemen havasok volt kedvelt sítúrázó helyünk.
Both Karcsi bácsi vitt fel először a Kelemen havasokban levő fehérmezői menedékházba (Fehér Mező). Kezdőként nem sok gyakorlatom volt a téli túrázásban. Azt hittem soha nem érünk fel.
Éjfél után indultunk vonattal Marosvásárhelyről s hajnali 5 óra körül érkeztünk meg Palotailvára. Innen aztán a keskeny vágányú havasi vasút nyitott platóján utaztunk egészen a havas lábáig. Ott éppen katonák - hegyi vadászok - táboroztak, és elnéző jóindulattal figyelték, ahogy hátizsákosan, sítalpainkon nekiindultunk a hegynek.

Szikrázó napsütésben érkeztünk a kiválasztott sípályára. Ez volt az évad első alkalma számomra. A barátok kárörvendve nézték kissé bizonytalan mozdulataimat a vakító fehér, havas domboldalon. - Így kezdődött.

Peregnek a képkockák... „Közel s távol ketten vannak csupán: a férfi és az érintetlen szépségű táj... Még tíz, még öt, majd két méter, és a felvonó eléri a haragoszöld fenyőkkel szegélyezett lejtő tetejét. Hősünk pedig már suhan is lefelé a pályán, megfeledkezve városokról és emberekről, átadva magát a zúzmarás csendnek..."

Eljött mire régen vártam,
Havat hoz az idő mára.
Kisfiamat úgy leptem meg,
Elvittem a nagy hegyekbe.

Egy kopár dombon ülve, nézte a holdat. A város egy tónak tűnt, amely mintha a csillagok fényét tükrözte volna. Sóhajtott egy rövidet. Várt valakit. Egy óvatos szellő a fákról letépte a maradék leveleket is, ütemes rodthadásra ítélve őket.

Bendegúz (10 éves)

Téli nap

Ó hó, milyen szép vagy,
Fehér bundádtól a kezem megfagy.
Fölmegyek a dombra kis szánkómmal,
S onnan lecsúszok nagy boldogan.
Gyúrok egy golyót, s addig görgetem,
Míg akkora lesz, mint a szekér kereke.
Ebből hármat csinálok, egymásra teszem,
Hozok egy répát, s orrára biggyesztem.
Fadarabka szemek, fadarabka gombok,
Nagy bödön a fején, na, mi ez, mit gondoltok?
Egy hóember, nahát milyen szép,
Répa az orra, s nagy bödön a fején.

Edzőtermének a tél nyitja meg ajtaját
A kapukon túl fehér szőnyegen visz utad tovább

Hópelyhek és jégkristályok háza ez
Puhán borítják a talajt
Megóvva a hegyet és védve testedet

- Siess! Már indul a taxi! - vízhangzott az éles hang a folyosó túlsó feléről. Gyorsan felraktam a vállamra a nehéz táskákat és elindultam. A kocsiban izzadt tenyeremet szorongattam. Pocsék érzés elmenni, egy helyről, ahol az ember felnőtt. Gyűlölök utazni, és ezúttal órák hosszat kell kibírnom, de most az egyszer élvezni fogok minden pillanatot, amit még a szülővárosomban tölthetek. A barátaimat, a család egyik felét kell itt hagynom. Ahogy megérkezünk, rádöbbenek, hogy azonnal haza akarok menni.

Mikor megjönnek az emberek
beköszöntenek a hidegek.
Cidriznek a fázó végtagok,
belesajog fáradt vasmarok,
pihenés a soros képzelet,
tespedés a rontó közérzet,
tevékeny napokra lelhetnek,
kik kedvtöltő helyre mehetnek.
Szikrázó télies napsütés
pompázó szűzies hóesés.

Hogy, miért is a tél áll a legközelebb hozzám az évszakok közül? Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, nem tudnám kapásból egyetlen frappáns szóval kifejezni miért is szeretem. Rengeteg okot fel tudok sorolni, miért emlékezetes számomra a téli időszak, de, hogy miért ez a kedvenc? Csak találgatni tudok.

Írta: Miczki Gábor

Már rég benne jártunk a télben, de a hó még nem, csak a hideg érkezett meg. Abból is a legádázabb féle, a sarkvidéki, csontig hatoló. Már hetek óta a lakásokba vackolódtak be az emberek. Az állatvilág java is elbújt a természet jeges körmei elől.

Írta: Csinger Éva

Kedves Tél!

Itt már nagyon hullanak a levelek. Tudom, tudom: már elő van készítve az ünneplőd, amivel talán egy kis csendet varázsolsz az örökké rohanó szívünkbe. Szép vagy, tudod? Tudod-e, hogy Te adtad a nevet a hófehérnek és az éjfeketének? És tudod-e, hogy a legpompásabb égszínkék nyílik Belőled, amit a Napunk ilyenkor, télidőben varázsolni képes.