Sízés +3: könyv
A Sízés 3+ című könyv elkészítésében a Síoktatók Magyarországi Szövetségének vezető oktatói vettek részt. Ezek a szakemberek végzik hazánkban a síoktatók képzését, továbbképzését, a síoktatás tantervének kidolgozását. Szakértelmüket a nemzetközi síoktató szervezetek is elismerik. Részt vesznek a síoktatói világszervezetek szakmai munkájában, irányításában. A kötet egyik szerkesztője Ausztriában is részt vesz a szakemberképzésben. Emellett a legkülönbözőbb tudásszinten folyamatosan oktatva a gyakorlatban is bebizonyították, hogy a könyvben megfogalmazott ismeretek a gyakorlatban is hatásosak.
„A könyv megírásakor szerettünk volna egy olyan kiadványt készíteni, amelyet örömmel vehetnek kézbe a sízés barátai, megszállottai és a szakemberek is - mondják a szerzők Így minden témakört egyértelmű, látványos fotók mutatnak be. A fényképek mellett sárga keretben tippeket, tanácsokat találhatnak az olvasók a sikeres tanuláshoz, kék keretben pedig az adott elemhez tartozó gyakorlatok szerepelnek. Ha valaki mélyebb érdeklődést is érez, vékony keretben megtalálja a gyakorlat leírását, a könyv törzsszövege pedig elsősorban szakemberek, haladó sízők számára ad átfogóbb ismereteket."
Az alpesi sízés mellett a könyvben helyett kapott a hazánkban is egyre népszerűbb sífutás, a snowboard és a telemark sízés alapjainak rövid ismertetése is, sőt olvashatunk a felszerelésről, a közlekedési szabályokról, a hóval és a lavinákkal és a környezetvédelemmel kapcsolatos legfontosabb ismeretekről is.
A könyv magas színvonalát jellemzi, hogy az alpesi országok kollégái az egyik legszebb és legjobb síkönyvként tartják számon, és minden lehetséges alkalommal arra bíztatják a szerzőgárdát, hogy a könyvet jelentessék meg az alpesi országokban is, ahol bizton számíthat kedvező fogadtatásra.
Carving mindenkinek: DVD
„Egy könyv a legjobb szándékok és a legszebb megvalósítás ellenére is csak állóképeket tartalmaz. Ezért éreztük fontosnak, hogy az alpesi sízés anyagát mozgóképekben is feldolgozzuk. Az elkészült filmben megelevenednek a könyv képei, mozgás közben mutatják be az egyes technikai elemeket. A filmben látványos lassítások, közeli felvételek, magyarázó ábrák és szöveges magyarázatok segítenek a síelés titkainak megértésében. Ugyanakkor a film nem nyújt lehetőséget a részletes magyarázatokra, így a könyv és a film elsősorban együtt használható igazán eredményesen."
A DVD lehetőségeit kihasználva menük segítségével kereshetjük meg azt az elemet, amelyre kíváncsiak vagyunk, de lehetőség van a teljes filmet egyben is megnézni. A film megtekintése közben érdemes kihasználni a lejátszók adta lassítási, megállítási lehetőségeket is.
„Nem szerettük volna, hogy a film túl száraz legyen, így a technikai elemek mellett (pontosabban a film elején, az alapiskola és a haladó iskola végén néhány látványos klipet helyeztünk el. Ezeknek a klipeknek elkészítésére különösen jó lehetőséget jelentett, hogy a filmen a magyar síoktató válogatott tagjai és vezető oktatók szerepelnek."
A 2010-es kiadásban újdonság, hogy a magyarázó szövegek már nemcsak magyarul, hanem angol, német, cseh, lengyel, román és orosz nyelven is olvashatók.
A két kiadvány több partnerünknél (Atomiclub, K2, Bartus és fiai, Alexandra Könyváruházak) is megvásárolható, és természetesen itt is megrendelhető.
A könyv és a DVD szakértői, szerzői a skiculture.hu honlapon is elérhetők - akár on-line is!









