Elkezdődtek a szárazedzések. Már ha azt, amit én művelek, ennek lehet nevezni. Persze mi mással, mint görkorival. Mert mint tudjuk, a “görkorcsolya mozgásszerkezete kísértetiesen hasonlít a sízés mozgásszerkezetére”. Ráadásul nekem van is görkorcsolyám. Nem mintha a lekvárszövetség oszlopos tagjaként valaha is késztetést éreztem volna bárminemű közelebbi ismeretségbe lépni vele – csak hát kaptam.

 

Merthogy egy kirándulás alkalmával a családi kupaktanács úgy döntött, a kiszemelt ausztriai boltban mindenki kap valamit. A gyerekek mindenféle édességet, valami ehető karkötőt, vagy mit választottak, aztán jópofa nyári nadrágot, pólót, s miközben én is nézelődtem, úgy döntöttek, hogy tekintettel a görkori+védőfelszerelés hihetetlenül kedvező árára s egyben elfogadható minőségére, én ezt választom. Ez volt két éve. Eddig megúsztam, de mindent el kell kezdeni egyszer.

Az első nap nem vittük azér’ túlzásba: a lakásban – mint megtudtam – rollereztem hol a bal, hol a jobb lábamon. Hát ez az egyensúlyozás, meg gurulás nem valami könnyű! Főleg, hogy még lábujjhegyen is alig értem el a padlót. Aztán fölvettem mindkettőt és az én párom húzott-vont. Egyszer akkora lendületre is sikerült szert tennem, hogy tökön-babon keresztül megérkezve a rendelkezésemre álló 3 méter végén jól elkaszáltam – bár a földön én kötöttem ki…

Még az a szerencse, hogy a végén jutott eszébe a videó. Merthogy milyen jó lenne a filmben egy-két snitt erejéig megmutatni, honnan is indultam. Ja. Jó lenne. Tényleg.

[ágnes]