Címlapsportruházat › Jamie Anderson a divatguru

Jamie Anderson a divatguru

Jamie AndersonDivat, USA - A 20 éves amerikai slopestyle snowboarder Jamie Anderson azzal, hogy megújította szponzorációs szerződését a Billabonggal, lehetőséget kapott arra is, hogy havas ruházatot tervezzen a cég számára.

„Mindig is úgy éreztem, hogy a Billabong nagyon csinos ruhákat gyárt – idézi a Ridert az ESPN – de most ebbe bele is kóstolhatok. Nem csak viselem azt a kabátot, amit kapok tőlük, hanem tervezhetek is olyan ruhákat, amelyek passzolnak a stílusomhoz.”

Anderson utcai kollekciója 2012-ben, míg kibővített felsőruházati kollekciója idén ősszel kerül piacra. A sportoló a Billabongtól nem csak a tervezésben adott rendkívül nagy szabadságot, hanem az anyagok kiválasztásában is, így azok Andersonnak kedves környezetbarát anyagokból, egyebek mellett biopamutból készülnek majd. Az eladások után pedig a szponzorációs szerződés értelmében a rider százalékot kap.

A női sport felsőruházati piacon jelen lenni egyébként jó üzlet. Az Egyesült Államok  szabadtéri sportruházat gyártóinak szervezete szerint a „kültéri” sportolók 44 százaléka nő, a számuk növekszik és ugye a nők szeretnek vásárolni. „2010-ben a fogyasztók mintegy 1 milliárd dollárt költöttek olyan havassport-felszerelésekre, ruházatra és kiegészítőkre, amelyek kifejezetten nők számára készültek – nyilatkozta Kelly Davis a  SnowSports Industries America munkatársa – ez pedig 100 millió dollárral több, mint a 2009/2010-es szezonban. A női piac nagyon gyümölcsöző.” A női piac 2010-ben az előző évi forgalom duplájára nőtt.

Azon márkák mint a Billabong, az Oakley vagy a Roxy, amelyeknek olyan sportolók az arcai, mint Jamie Anderson, Gretchen Bleiler vagy Torah Bright a hitelességét és a róluk élő képet ezek a sportolók jelképezik és alakítják. Épp ezért az a tisztességes, ha a „védjegyek” és részesülnek a cég hasznából.
Természetesen miután Jamie Anderson kipróbálja magát mint divatnagykövet, folytatja amit legjobban tud, vagyis a snowboardozást. Vagyis miután Los Angelesben találkozik a Billabong tervezőcsapatával, hazautazik a Tahoe-tóhoz, hogy nyári kikapcsolódásképpen túrázzon, biciklizzen és kint legyen a tavon. Télen pedig versenyez és tervei szerint természetfilmezni kezd.

Jamie Anderson eddig megnyert minden slopestyle versenyt, amin elindult. 5 Winter X érme, két összetett Dew Tour bajnoki címe (2010 és 2011) és két TTR World Tour címe van (2010 és 2011). Ma pedig már nem csak az a sportoló, aki miden más ridernél többször állhatott fel slopestyle versenyen a dobogóra, hanem  ő az egyik legjobban öltözött is.

 

forrás:ESPN.com

Hozzászólás a facebookon

Hozzászólások

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Friss tartalom

Friss hozzászólások

Egyenlegem

0 pont

Hirdetés