Tulajdonképpen jobb lett volna, ha ez a futam is elmarad. Mert akkor előrébb tarthatnék az olimpia átböngészésével. Így meg a végén még világgá kiáltok valami újdonságot, amit már régen észre kellett volna vennem. Tehát ha ez a futam is elmaradt volna, megmenekülhettem volna egy esetleges beégéstől.

De nem maradt el, sőt végig is néztük. És nagyon rosszul sem jártunk vele, mert a vége fantasztikus küzdelmet hozott, Hirscher és Ligety között az utolsó méterekig nyitott maradt a küzdelem, és akkor is csak 16 század döntött Hirscher javára. Aki lassan kinő az ígéretes tehetség skatulyából, és fenyegető valósággá válik.

Mindenki más szemmel nézi a versenyeket, és mindenkinek más stílus tetszik. Ez a verseny nem azoknak hozta a legszebb pillanatokat, akik azt szeretik, ha a versenyzők szétrúgják a pályát. Kellemes ritmusban, szépen síelhető pályát tűztek mindkét futamban: ez volt az elsődleges oka annak, hogy a finom megoldások kedvelői végigcsöpöghették a versenyt. Szépen egymásra fűzhetők voltak az ívek, sokkal kevesebb izomszagú küzdelem volt a lécek irányba állítása érdekében, mit pl. Söldenben. A küzdelemnek is megvan a maga szépsége, de én személy szerint sokkal jobban kedvelem, ha nem megerőszakolni kell a léceket, hanem megszeretgetni. És itt ez történt. Érdemes lesz a videótárunkat alaposan felszerelni az ehhez hasonló versenyekkel, mert a FIS szabálymódosítása ezt az látványt ki fogja herélni az alpesi sízésből. Ehelyett majd jönnek a gladiátorok szöges buzogánnyal és tüskés pajzzsal.

A pályatűzés miatt a versenyzők a megszokotthoz képest sokkal többször síelhették meg az alaptechnikájukat, és sokkal kevesebbet kerültek kényszerhelyzetekbe. Valószínűleg ennek köszönhetően a megszokotthoz képest több élváltást láthattunk a belső lábon, és sokkal kevesebbet kellett reptetni a léceket, a kanyarok többsége többé-kevésbé végigvezethető volt.

Köztudott, hogy a 2012/2013-as szezontól változni fognak a lécekre vonatkozó előírások, a férfi óriásműlesikló léc rádiusza a jelenlegi 27-ről 35 m-re fog nőni. A versenyeket nézve mindig elgondolkozom, hogy edzőként vajon foglalkoznék-e ezzel a témával vagy sem. Ellene szól, hogy a versenyidény közben beleavatkozhat a versenyző mozgásába. Mellette, hogy beleavatkozhat a versenyző mozgásába (mozgáskoordinációs szempontból ügyesen jól is ki lehet ezt használni). És mellette szól az is, hogy kérdéses, hogy elegendő lesz-e az idő az átállásra.

Látványos jeleket nem tapasztaltam erre vonatkozóan, bár Beat Feuz egyik mozdulata mindenképpen érdekes volt. Eddig ezzel nem találkoztam, de lehet, hogy ennek a hangos kimondása csak a műveletlenségemet teszi egyértelművé. Arról van szó ugyanis, hogy amikor a következő kanyarhoz az élváltás nem vezethető végig, a versenyző kénytelen úgy kijönni az előző kanyar élváltásából, hogy a teste forgásba jöjjön, és így a léceket irányba álljanak a talajfogás előtt. Ennek két jellemző módja van:

• a versenyző felsőtesttel előre törekszik a kikormányzás végén és az élváltásban;
• esetleg ezt kiegészíti azzal, hogy a kikormányzás végén fellép a hegylécre és a völgyléc térdével lendítve segíti a forgás elindítását.

Feuz az egyik kanyarban azonban egy tiszta élváltáshoz hasonlóan indult a kikormányzás végén (tán egy paraszthajszálnyit volt előrébb), és elindított egy látszólag tiszta élváltást előírásszerűen a völgylécen átesve. Amint elkezdődött az élváltás, a hegyláb térdét előre és a völgy felé fogatta. A léc sarka megemelkedett, míg a csőre a havon maradt. Ez nem egy lendítésszerű mozdulat, sokkal inkább egy tónus, ami előre és a völgy felé viszi a csípőt, és közben kifelé forgatja: ettől is forgásba jön a síelő. A többnyire használt módszernél a forgás az élváltást megelőzően indul be, az élhelyzet kialakítása a sodródás során történik meg. A most ismertetett változatnál a forgás a már elkezdődött élváltásban indul el, amikor az élhelyzet már kialakulóban van. A következő videó bal oldalán Feuz mutatja a völgylábon való élváltást, a jobb oldalon Moelgg a hegylábon vált.

Nem merném megítélni, hogy valóban előnyösebb-e az ívbelsőn történ váltás közbeni forgás. A mozgáslefutás és a fizika szempontjából a leendő ívbelsőn való váltás a logikus, így szerintem ez a megoldás előremutató. A 35 méteres rádiuszú lécekkel sokkal több sodródásra lesz szükség, tehát akár be is jöhet ez a megoldás. A másik kérdés, hogy hány fecske hozza meg a tavaszt. De Feuz nem egyetlen fecske volt, több ilyen élváltást láthattunk a versenyen, így pl. Reichelttől is.

Végül pedig csupán az esztétikum kedvéért egy mintaszerű élváltás Karlsen előadásában:

Amit érdemes megfigyelni: az ívbelső térd finom mozdulása jelzi, amikor lazítani kezdi a törzsizmok tónusát, aminek következményeként elkezd emelkedni a súlypont, mégpedig úgy, hogy a csípő és a váll tengelye nagyjából párhuzamos marad a talajjal (ha valaki siettetni akarja az élváltást, vállal indul meg előbb, amitől ezek a tengelyek elbillennek a völgy felé, rosszabb helyzetet teremtve a terheléshez, és ráadásul tovább tart az élváltás). A csípő rövid úton a lécek fölé kerül, majd átesik felettük. Hogy némi hibát is találjunk: hiába van meg a tökéletes helyzet a terheléshez, egy kicsit későn és kevéssé zár előre az ívkülső karra, így lecsúszik a kaputól. Ettől eltekintve tanítani kellene ezt a mozgássort, egyszerűen gyönyörű!